A vér

Az írott irodalomban
Az írott irodalomban a vérnek, a véres eseményeknek egyes stílusirányzatokban volt csak kitüntetett szerepük.
A középkori irodalom
A középkori irodalomban - legyen az egyházi vagy világi illetőségű - a véres események az objektív leírás szintjén, miatt, mintegy mellékesen szerepeltek, kivéve, ha az a vallásos tartalommal állt kapcsolatban.
A középkori szerző nem tulajdonított különleges fontosságot a megrendítésnek: nem az esemény leírásából, hanem az eseménynek magából kellett származnia a figyelemfelkeltő hatásnak (nem törődött az antikvitás végének "illendőségi" előírásaival.).
A szövegek véressége a szenvedéshez kapcsolódhatott vagy a világi események velejárója volt. (lásd Stílus!)
A barokk irodalom
Gentileschi, A. : Judit és Holofernész, 1618. Galeria de los Uffizi de Florencia

Gentileschi, A. : Judit és Holofernész,
1618. Galeria de los Uffizi de Florencia

A barokk művész a hatáskeltés miatt használta a véres jelenetek leírását. S itt nemcsak a illúzióról van szó, hanem a tömeglélektan fölismert alapjainak beépítéséről.
A barokkban a véres jelenet ellenpont, távlat, figyelmeztetetés és fenyegetés: tudatos választás és válogatás eredménye. A barokk véresség azonban valahogyan színpadias, nem "odavaló", csak "odatett" - még akkor is, ha adatolhatóan tényekre épít. (lásd Stílus!)

A művészi hatáskeltés

A hatáskeltés mint hangsúlyozott művészi eszköz ugyan ismert volt az antik rétorika óta, ám kiemelt fontosságot a reneszánsz végén, a manierizmusban kapott. A barokk átvette mint meggyőző eszközt, s beépítette művészi manipulációs rendszerébe.
A naturalizmus irodalma
A naturalizmus egyrészt szintén a hatáskeltés miatt ragaszkodik a vér és a véres események ábrázolásához, másrészt viszont azért, mert a szerző úgy véli, vélte, hogy valamiféle hamisan értelmezett tapintat miatt az "alantasnak" tekintett valóság kikerült a művészek és ezzel a befogadók látóköréből.
A naturalista alkotásban megjelenő véres esemény orvosi és kriminalisztikai szempontoknak is megfelelően pontos leírás, akár bírósági bizonyítékként is felhasználható - talán csak azért nem viszolyogtató a "mennyiség", mert a művészi bizonyításhoz szabják a mértékét. (lásd Stílus!)
A sematizmus irodalma
A sematizmushoz sorolható művek esetében a vér, a véres jelenet az ideológiai bizonyítást szolgálja: vagy az ideológiai szempontból pozitívnak tekintett hős, helyzet, esemény velejárója - s ekkor áldozat, mártíromság, erő, kitartás (és más egyéb "erkölcsi" minősítés) bizonyítéka -, vagy a negatívnak beállított személy(ek), helyzete(ek), esemény(ek) jellemzője - mindenféle elítélő minősítéssel.
Éppen bizonyítékjellege miatt a leírás pontossága is csak olyan mértékű, hogy a befolyásolandó olvasó elfogadja. (lásd Stílus!)
Napjaink lektűrirodalma
A papírkötéses, a füzetes vagy a dombormű-címlapos tömegkönyvek elárasztják a mai könyvpiacot. A lektűr (régebben a ponyva) szívesen használja a vért, mert fölkelti az olvasó figyelmét. A következőkben néhány műfajra hívjuk fel a figyelmet.
A krimi
A riportok operatőrei szinte mindent elkövettek és elkövetnek, ám a "végterméken" sokat ront, hogy a leforgatott anyagnak valamiféle többletjelentéssel is kell rendelkeznie. A bűnügyi történetek többségében mérsékelt szerepet játszik a vér, hiszen a középpontban nem az esemény áll, hanem annak kiderítése, hogy ki követte el az eseményt. A véres leírások nem maradnak el, de a későbbi bizonyítási, bírósági eljárás részeként eltávolodnak az olvasótól.
A horror
A műfaj ismert volt már a 18-19. század fordulója óta, de elterjedtsége a 20. század végére válik általánossá. A horror (és különféle alfajai - például háborús horror, pszichohorror, tudományos-fantasztikus horror, mitizált horror, mesei horror, orvosi horror stb.) szerzője valósággal tobzódik vérben, véres események leírásában. Ebben a teremtett világban minden az átlagolvasó "félelem-központjára" akar hatni, ráadásul azt sugallva, hogy ez a fenyegetés összekapcsolódik a tudományos képzettséggel, az intelligenciával.
A horror az erőszak-kultusz művészi jellegű megalapozása, szorosan összefonódik az elektronikus tömegkommunikáció eszközein eljuttatott alkotások hatásával.
A kalandregény
A kalandregényben ismét mértékkel "alkalmazzák" a vért, nehogy elvonja a figyelmet a középpontba állított személy(ek)ről és történés(ek)ről.
Kosárba helyezve!