A vér

Oldalak Kálti Márk Képes Krónikájából

Oldalak Kálti Márk Képes Krónikájából

A hallomás útján

Az eddigiek során a vérrel, a vérhez kapcsolódó jelképekkel és hiedelmekkel, valamint a véres eseményekkel foglalkoztunk. Most azt kívánjuk áttekinteni, hogy mindez hogyan jelenik meg az emberi kommunikációban, pontosabban hogyan kapunk minderről hírt, ezt milyen "tálalásban" és milyen potenciális reagálás rejlik ebben a hallomás útján szerzett információban.

Szájhagyomány

A szájhagyomány - a pletyka, az elbeszélés - szinte sohasem pontos (s ha többen mondják, akkor látszólag még kevésbé), mert a közlő az élmény és az elbeszélés közötti időben újragondolja, rendezi az eseményeket (koordinálja, kombinálja, komponálja és integrálja ezeket) tudásához, emlékezetéhez, szókincséhez viszonyítva - sőt, figyelembe véve az leendő hallgatóságot is.

Krónikák

A régi krónikák, a családi visszaemlékezések, az emlékiratok ugyanabban a hibában "szenvedne k", mint a szájhagyományos elbeszélések - ám csak az események vonatkozásában. Az általánosítható jellemzésekben azonban már mérvadóak lehetnek, hiszen éppen a hitelesség kedvéért arra törekedtek, hogy leírják az események hátterét is. Ehhez pedig több idejük volt, mint az eseményre koncentráló szóbeli elbeszélőnek.
Tömegkommunikációs eszközök
Mind a szájhagyományozás útján terjedő információ, mind pedig a krónikák néven összefoglalható írásos közlés közös volt abban, hogy az elbeszélés ideje és a történés ideje között jelentős fáziskésés volt.
A modern tömegkommunikációs eszközök képesek arra, hogy a "vevő" a lehető legfrissebb információk közül válogasson. A válogatást pedig szó szerint lehet érteni, mert nemcsak felgyorsult az információközlés, hanem megnőtt a "keresztmetszete" is. Ma már annyi információközvetítő csatorna metszéspontjában élünk - újság, rádió, televízió (műholdas közvetítéssel!) és internet -, hogy lassan odajutunk: az információbőség zavara következtében éppen úgy nem élhetünk az információkba rejtett előnyökkel, mint amikor egyáltalán nem rendelkeztünk egyetlen információval sem.
Az információs robbanás egyszerre magyarázza a "posztmodern" elméletek kialakulását, vagy az új középkortól tartó gondolkodók nézeteit.
A sajtó
A tömegkommunikáció várható fejlődését gyakran szokták a sajtó változásaihoz kapcsolni.
Csak betű
Amikor még csak az írás állt egyedül az esemény leírójának a rendelkezésére, akkor igyekezett a korabeli normák és cenzúra elvárásainak megfelelve a befogadói szókincs feltételezett gazdagságával számolva a lehető legpontosabb képet adni az eseményről. Az első ilyen újságírók egyike Restif de la Breton volt, a 18-19. század fordulóján.
Betű és rajz
A sajtó már a 19. század első felében is kialakított egy sajátos területet, a bűnügyi rovatot, amelyben a tollnokok elkövettek mindent, hogy a fantáziára építve, azt előkészítve minél véresebb történeteket kiagyalva szerezzenek olvasót, előfizetőt.
Ekkor jelentek meg az első olyan rajzok is, amelyeket a korabeli nyomdatechnikai eszközökkel sokszorosítani lehetett.
Ám ezek a rajzok nem csupán a véres eseményekre hívták fel a figyelmet, hanem a társasági életre, sőt a divatra is.
Egon E. Kisch a "száguldó riporter" image és kifejezés megalkotója

Egon E. Kisch a "száguldó riporter"
image és kifejezés megalkotója

Betű és fénykép
A nyomdatechnika fejlődése a 20. században "játékba hozta" a száguldó fotóriportert. A 30-as évek gengsztertörténetei, a filmipar reklámhadjárata új olvasói igényt nevelt: lassan többet jelentett a jó kép, mint a hozzá írt szöveg.
A színes fénykép és annak reprodukciója tovább rontott a helyzeten: ma már a sajtóbirodalom majd fele arra rendezkedik be, hogy az olvasókat ilyen képekkel elégítse ki - nem számolva azzal, mibe kerül.
PÉLDÁUL
Ilyen információgyűjtési kényszernek köszönhető például az elvált walesi hercegnő, Diana halála is.
A hercegnőről közvetlenül tragikus halála előtt rengeteg az itt láthatóhoz hasonló "lesifotó" készült.












A hercegnőről közvetlenül tragikus halála előtt rengeteg az itt láthatóhoz hasonló "lesifotó" készült.

A rádió
A múlt század végi telefonhírmondó még csak élő újság volt, cikkek továbbítója. A rádió a modern kori tömegkommunikáció első fokozata lett.
A vágott műsor
A mimézisre is figyelő rádióműsorok kezdetben vágott, előkészített alkotások voltak: ekkor dolgozzák ki a hangeffektusok alapjait. A véres eseményeket legföljebb sugalmazott illúziókkal voltak képesek megjeleníteni.
Hogy a "régi technika" mire képes, ezt legjobban az USA-ban készített stúdiófelvétel mutatja be, amelyen Beregi Oszkár egyedül jeleníti meg Madách művét, Az ember tragédiáját.
Élő riport
A magnetofon föltalálása és miniatürizálása lehetővé tette az élő műsorok szerkesztését. Ám ezek a hozott riportok is a vágóasztalon mennek keresztül - az élő műsorokban pedig "beépített néma öncenzúra" szabályozza a feleket.
Mindettől eltekintve, nincs kizárva, hogy a rádió rááll valamilyen véres esemény közvetítésére - ám azt tökéletesen érzékeltetni nem tudja.
A televízió és a film
A celluloid szalagban sokkal több fantázia van az események közvetítéséhez, mert "egyenesben" tálalja a szemnek, minden fáradság nélkül. Éppen ezért a befolyásolásnak jóval nagyobb hatású eszköze.
A filmhíradó
A filmhíradó - a filmtörténetből is tudjuk - kezdetben csak az eseményt rögzítette, a jó érzés határain belül. Véres eseményt már csak azért sem volt lehetséges bemutatni, mert ha a valóságra akart volna tekintettel lenni, akkor az ormótlan készülékekkel nem tudott volna közel kerülni hozzá.
A legtöbb ilyen véres esemény még az első világháború alatt rögzítődhetett, de még ott is nagy a gyanú a beállításra.
A riport - az életkép
A riportok operatőrei szinte mindent elkövettek és elkövetnek, ám a "végterméken" sokat ront, hogy a leforgatott anyagnak valamiféle többletjelentéssel is kell rendelkezni - különben ablakon kidobott pénz a forgalmazó, szponzoráló szempontjából.
S a reklám alapszabályai szerint tartózkodnak a véres eseményektől, mert az visszahat, ellenőrizhetetlen érzelmeket indukál.
Ugyanakkor megjelennek olyan műholdas terjesztésű csatornák, műsorok, amelyek arra helyezik a hangsúlyt, hogy minél több ilyen képes összeállítást közöljenek, akár "No comment" szignóval.
A dokumentumfilm
A dokumentumfilm nagy valószínűséggel az amatőr felvételekből indult ki, ma már a technika függvénye: minél kevesebb és kisebb filmes szerkezetre van szükség, minél több és tökéletesebb adatot kell rögzíteni.
A dokumentumfilm ugyanakkor azzal több az amatőr felvételtől (és a rendőrségi jegyzőkönyv-kiegészítésnek tekinthető filmes rögzítéstől), hogy a maga szabályai szerint kísérletet tesz a vágásokkal arra, hogy az általánosítható jellemzőket fogja össze. Így aztán lényegében már a játékfilm készítésének "arisztotelészi szabályaira" támaszkodik: részben az egészt, fölkelteni a valóság illúzióját stb.
Dokumentumfilm részlet a II. világháború végének eseményeiről

A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges,
melyet az alábbi ikonra kattinva telepíthet:

Get Adobe Flash player

A dokumentumfilm készítésének talán egyetlen elengedhetetlen eleme az operatőri munka: a felvevői optika kezelőjének olyan jellemzőket kell meglátnia és felvennie, amelyek nemcsak alátámasztják a rendezői (mindenképpen manipulatív) szándékot, hanem annál többet.
A játékfilm
A játékfilm abban különbözik a dokumentumfilmtől, hogy egyrészt a rendezői elképzelés határozottabban érvényesül - ezért tekinthető műalkotásnak egyébként -, másrészt olyan filmes megoldásokat alkalmaz, amely az előbbi elképzelést hatásaiban - látványtervezés, effektusok stb. - alátámasztja.
Szász János :Csáth Géza novellája nyomán készült Witman-fiúk című filmjében is a látványkeltés fő eszköze az ágyneműn felszívódó vér. 1997.

A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges,
melyet az alábbi ikonra kattinva telepíthet:

Get Adobe Flash player

Nem véletlen, hogy ha az összes filmrögzítési "fajtát" tekintetbe vesszük, akkor itt találkozunk legtöbbet a vérrel, a vérhez kapcsolódó képekkel, eseményekkel.
Az Európai Unió című oktatóprogram egy oldala.

Az Európai Unió című oktatóprogram egy oldala.

Az internet
Ma még az internet többé-kevésbé újságszerű: inkább szavakra támaszkodik - s ezért a vérnek sem mint témának, sem mint látványnak nincs akkora jelentősége.
Ám ha a naprakészség kérdését nézzük vagy a látványosság szempontját, akkor az a véleményünk, hogy belátható időn belül a film- és tévékommunikáció szintjére kell "feljönnie".
ÖSSZEGZÉS
A tömegkommunikáció eszközei másként és másként ugyan, de megkísérlik közvetíteni a vérhez kapcsolódó élményeket azok számára, akik nem élték át azt. Ez a "másodlagos" élmény a látáshoz és a halláshoz kapcsolódva a képzelet segítségével tágítja a tapasztalást.
CSIKI-CSUKI
Készíts értekező, értékelő fogalmazást arról, hogy a szabadon választott hallomásos formában milyen hitelesítő eszközöket, hatásokat alkalmazott a közlő!
ELEKTRONIKUS VITA
Ajánlott témák:
Szükséges-e minden "véres eseményről" dokumentációt készíteni?
Szükséges-e, hogy a "véres esemény" dokumentációjához az is hozzáférjen, aki nem kíváncsi rá?
Lehet-e korlátozni, s ha igen, akkor milyen feltételekkel a "véres esemény" dokumentációjához való hozzáférést?
Segít-e a következő "véres események" elkerülésében a más eseményről készített dokumentáció?
Kosárba helyezve!