A vér

Sustermans : Nemesember portréja, ~1649

Sustermans : Nemesember portréja, ~1649

A vérségi rokonság

A kérdés részben genetikai, részben "vértani" alapú - de a rokonságot mégis az emberi elképzelések szintjén tartják nyilván.

Az előkelőség
Akik több generáción keresztül vissza tudták vezetni származásukat valamilyen császári, királyi, hercegi, grófi, bárói ágra, ezek voltak a kékvérű nemesek, röviden kékvérűek .
Ebben az időben a hercegi, grófi stb. cím többet jelentett a vagyonnál is (királyi vér folyik az ereiben). Komolytalanságára hívja fel a figyelmet Radó György szellemi játéka, aki Madách Imre leszármazását Ádámig vezette vissza.
Odüsszeuszt megkísértik a szirének; vázafestmény, i.e. V. sz. Tézeusz megöli a Minotauruszt, vázafestmény, i. e. VI. sz.
Odüsszeuszt megkísértik a szirének; vázafestmény, i.e. V. sz. Tézeusz megöli a Minotauruszt, vázafestmény, i. e. VI. sz.

Odüsszeuszt megkísértik a szirének; vázafestmény, i.e. V. sz.
Tézeusz megöli a Minotauruszt, vázafestmény, i. e. VI. sz.


Az antik mondák szerint az istenek vére volt az ichor. Viszont nincs utalás arra, hogy a görög mondák és mítoszok hogyan oldották föl az istenek és az emberek "keveredésének" genetikai problémáját, noha jól ismerték a szörnyszülötteket, lásd például a szatírokat, a sellőket, a tritonokat, a hárpiákat, a kentaurokat, a khimérákat, a sziréneket vagy akár Minotauruszt.
Az uralkodók - talán a szent kenet miatt is - valamiféle testvéri közösségben tartották nyilván magukat, s a kialakuló diplomáciai etikett szerint a megszólítás hivatalosan "Fivérem!", "Nővérem!" volt, függetlenül attól, hogy volt-e vérségi kapcsolat vagy törvényes származású lett volna a megszólított.
Megjegyzés: A vérségi összetartozásról pedig a legmulatságosabb példákat a középiskolás biológiaórák is szemléltetik, gondoljunk csak az angol-német dinasztia vérzékenységére, illetve a Habsburgok lelógó ajkára.
A mindennapok rokonsága
A rokoni kapcsolatokról sokat elárulnak a szavak is. A magyar nyelvben egyrészt ismert a "fivér" és a "nővér" szó - ezek az archaikus összetételek a "testvér" nemi minősítését és részletezését szolgálták.
Sokszor lehet hallani még ma is azt, hogy ő a "vér szerinti" rokonom, bár az átlagember ritkán tartja harmadiziglennél tovább a rokonságot.
Rokonság
Eligazodásként fölvázolunk egy rokonsági leszármazási sort:
gyermek (n) - szülők (2)-
nagyszülők (4) - dédszülők (8) -
ükszülők (16) - szépszülők (32) -
ősszülők (64)...
(volna még lehetőség a nagy- és a többi összetett szóként való kombinálására is).
A mellékelt leszármazási sémából kiderül, hogy nagyon nehéz a szóbeli szájhagyomány útján a nemzetségi leszármazás emlékezetben tartása, hiszen a legegyszerűbb kiindulóponttal (n=1) is 127 személynél több nevet kellene emlékezetben tartani. A leszármazással a geneológia foglalkozik.
ÖSSZEGZÉS
Az öröklődő vonásokra - és így a vérre irányuló - koncentráló tudományos megközelítési kísérlet az időben kívánja felmutatni az emberi különbözőségek okait. Ez a nézet nem foglalkozik más meghatározó tényezőkkel, ezért szükségképpen egyoldalúak lesznek megoldásai.
A "vértestvérség"
A "vértestvérség" gondolata archaikus időkből származik: lényege, hogy a testvéri kapcsolattal egyenértékű (sőt annál is erősebb) szövetségi viszonyt hozhat létre a felek vérének vegyítése. Ez a "vegyítés", a vértestvérség megkötése ünnepélyes körülmények között megy végbe, sokszor misztikus, misztériumjellegű feltételek között.
Ketten-hárman
A romantikus írók többször is alkalmazták ezt a "látványos" fordulatot a hősök közötti szoros kapcsolat. Bár akadtak túlzások, ám ezeket is a régi mondákra, hagyományokra történő hivatkozásokkal legalizálták.
PÉLDÁUL
Három példát idézünk csak: Donászy Ferencét, May Károlyét és Árpás Károlyét.
"Ekkor megszólalt Dsámi is:

- Testvéreim! Népemnél az igaz barátságot véresküvel pecsételik meg! Az ilyen barátság hű a sírig, szent és felbonthatatlan... Pecsételjük meg tehát mi is vérrel szövetségünket. Akarjátok?

Válasz helyett mindhárman feltűrték ruhájuk ujját és mezítelen balkarjukat övük mellé dugott késükkel felhasítva, a kiömlő vért egy forrásvízzel telt gömbölyű tálacskába csepegtették, azután a törhetetlen barátságot fogadó szent eskü szent és ünnepélyes szavai között, megitták egymás vérét, melynek cseppjeiben - a keletiek hite szerint - a lélek rejtőzködik...

- Most már egyek vagyunk testben, lélekben! - mondotta Dsámi ünnepélyes hangon, midőn befejezésül megölelték és megcsókolták egymást..."
(Donászy Ferenc : Buda hőse Bp., 1934., 166. p.)
"Incsu Csunna intésére a koporsó mellé álltam, és Winnetou szemben állt velem a koporsó másik oldalánál. Mindketten felgyűrtük zekénket bal karunkon. Incsu Csunna kése hegyével egy kis sebet ejtett Winnetou karján, és a kiszivárgó vérből néhány cseppet fogott fel az egyik vízzel telt csészében. A másik csészébe hasonló módon az én véremet cseppentette.

- Mától kezdve testvérek vagytok, és úgy vigyázzatok egymásra, ahogy jó testvérekhez illik. Ennek jeléül igyátok meg egymás vérét.

Egyszerre ittuk ki a csészéket. A Pecos folyó vize friss és üdítő. Meg sem lehetett érezni benne azt a pár csepp vért. Incsu Csunna megszorította kezemet, és így szólt:

- Most már nemcsak az én fiam vagy, hanem az egész apacs nép fia és harcosa. Még sok bátor és igazságos tettet várunk tőled. Hírneved eljut majd a többi indián nemzethez is, és valamennyien úgy tisztelnek majd, mint az apacsok törzsfőnökét."
(Karl May : Winnetou 1. Old Shatterhand Bp., 1974., 192. p.)
" - Te Márton! Gyermekkoromban érdekes történetet hallottam a regősöktől. Szokása volt a régieknek - így szólnak a paraszti nép énekei -, hogy a jeles vitézek barátságukat ...
- Vérszerződéssel erősítik meg. Én is hallottam ilyet. Pogány szokás, de szép szokás.
- Te! Én nem hiszem, hogy ez bűn lenne a keresztrefeszített szemében!
- S ha az atyának sem mondjuk meg...
- Gyónáskor megmondhatjuk, köti őt a gyónási titok...
- De ha nem bűn, akkor miért mondjuk?
- Igaz.

Péter hallgatott egyet. Majd így szólt:

- Úgy kéne, hogy az ivócsészédbe, vagy az enyémbe bort töltenénk, megszúrnánk ujjunkat s mindketten belecseppentenénk vérünkből az edénybe. Aztán felét-felét felhajtanánk.
- Én nem így emlékszem!

...Köntösük ujját föltűrték könyékig
Egyenként járultak Álmos kupájához
Balkarjuk tőrüktől sebzetten vérzik...

A halkan mormolt, kántáló szöveget már Péter fejezte be:

Serleget a táltos Hadaknak Urához..

- Topp! Most már én is emlékezem. Hogy is van tovább?
- Nem hinném, hogy jó fényt vetne Imre herceg testőrségére, ha mi most pogány regősök énekeit gajdolnánk tűz mellett. Inkább azon töprengjünk, hogy miként tegyük meg!
- Márton! Ne kérjük meg az öreg Özt?
- Nem, Péter! Ez csak kettőnk dolga. Az énekben is világos. Balkaron feltűrni a ruhát könyékig, tőrrel megsebezni, s a vért edénybe csorgatni ... Csak az a kérdés, hogy hova szúrjuk.
- Te, jut eszembe! Mikor az öreg kötözte combomat, akkor magyarázott valamit az életet vivő erekről. Hogy óvjam a hajlatokat, mert Isten is óvja az embert: a fontos ereket belülre teremtette.
- Mondasz valamit. Emlékszem én is. A kézfejen vannak olyan erek, amelyeket megvágva csak csorog a vér, a csuklónál meg olyanok, hogy lüktetve árad. Hm, így lesz jó. Kötésed, tőröd van?
- Minden kész. Melyik ivócsészébe?
- Legyen a tiéd. Ünnepélyesebb.
- Nem Márton. Én a tiédre gondoltam. Egyszerűbb, nem hivalgó, de a testvérség, a barátság is ilyen. Nemcsak díszes alkalmakkor, ünnepélyeken érvényes. S ezzel közelébb is leszünk egymáshoz. Így legyen.

A két fiú fölállt. Márton bort öntött a kantából az edénybe. Jó félig. Aztán közelebb léptek a tűzhöz. Márton előhúzta tőrét, föltűrte ruhája ujját balkarján, s lassú mozdulattal végighúzta alkarján a csukló felett. Péter ügyesen tartotta az edényt, majd letette, közben Márton ujjával elszorította az eret. Péter nyálával megtisztította a vágás környékét, és az előkészített vászoncsíkkal gyorsan bekötözte. Most szerepet cseréltek. Péter tűrte föl ruháját, ő metszette át késével az eret. Azután Márton cselekedett Péterhez hasonló gyorsasággal. Ott álltak a tűz mellett, a friss kötés, mint furcsa karperec, világított karjukon. Márton felemelte a csészét, kilöttyintett egy kicsit a földre, majd így szólt:

- Aba nembéli Péter! Én téged az Úr színe előtt testvérül fogadlak. Részes akarok lenni minden gondodban, bajodban, osztozni örömödben. Azt akarom, hogy minden helyzetben megtaláljuk egymást. Ami az enyém, az a tiéd is legyen. Úgy tartson meg Isten, ahogy fogadalmamat én!

Hogy befejezte, ivott a csészéből, majd egy kortynyit a tűzbe loccsantott. A lángok lekushadtak, majd föllobogtak újra.

- Jó jel - mormogta fogai közt. Átnyújtotta a kelyhet Péternek. Péter barátjára nézett, löttyintett a földre és így válaszolt:
- Kaplony fia Márton ! Szavaim és tetteim úgy fonják át tiéidet, mint ahogy az új tarsolylemezed díszei indáznak. Légy testvérem, a választott - Urunk színe előtt! Örömem legyen örömed, s részed legyen bajomban is. Fogadd el segítségem, ha bajba jutsz, rendelkezz mindazzal, amivel én rendelkezem. Azt kívánom, hogy ne halványuljon emlékezetünkben e nap. S ne süssön rám Isten napja, ha nem leszek méltó arra az életre, amit adtál. Így legyen.

Ivott hosszan, majd a maradékot ő is a tűzre loccsantotta. A lángok kialudtak, de nem mind. Azután újra föllobogtak.

- Valami baj ér - szólt Márton. - Kár, hogy keveset tudok a tűzvarázsról - ha van ilyen egyáltalán. De lehet, hogy megúszod. Összeölelkeztek és szájon csókolták egymást.
- Akkor most testvérek vagyunk, egy vérből valók ! - ujjongott Péter. - Elmondhatom apámnak, anyámnak?
- Várj, Péter! Lehet, hogy nem értenék meg elsőre. Apád még azt is hihetné, hogy érdekből tettem. Várjunk még vele.
- S te elmondod valakinek?
- Azt hiszem, nem. Apám kemény, nyakas, büszke ember, ő azt gondolná: a rangod miatt..."
(Árpás Károly : Hajtóvadászat Szeged, 1994., 10-12. p.)
"Kiscsoport"
A kifejezés alatt szűkebb közösséget értünk - többnyire törvényen kívüliek között volt szokásban, közösségük erősítésére.
PÉLDÁUL
Ilyen közösség volt például az ún. baklovagoké. Csoportjukról Jókai is ír az Egy hírhedett kalandor a XVIII. századból című kisregényében.
"Ugyanakkor egy "vércimborát" is választottam magamnak: annak a neve volt Beherik.

A vércimboraságnak a megkötése úgy ment, hogy mindegyikünk beleszúrt egy késsel a saját karjába, s a másik kiszívta belőle a vért. Ez volt az első fokú szövetség. A második fokúnál egymásnak a nevét szokták a vércimborák a karjaikba beedzeni; hanem ez csak a boszorkánybúcsú alkalmával mehetett végbe nagy ünnepélyességgel.
A vércimboraságnak kitűnő jogai voltak. Az egymáshoz kötöttek testtel-lélekkel egymáshoz tartoztak. Ami enyim, az a tiéd. Amire az egyik azt mondja: ez nekem kell, azt a másik oda tartozik adni, s ha nincs neki, elő kell teremtenie. Ahova az egyik hív, a másiknak menni kell. S amikor az egyik azt kívánja, hogy cseréljék ki magukat, oda kell adni a testét, hogy a másik vehesse azt fel, s neki meg annak a testét kell visszacserélésig viselni."
(Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVIII. századból Bp., 1967., 260. p.)
A Távol-Keleten ez összekapcsolódott a tetoválással, mert a vér mellett a kép jelentése is kötötte őket (illetve utalt a beavatás fokára és a hierarchikus viszonyra)
PÉLDÁUL
Jellegzetes példa a japán jakuza-közösség. Az alvilági csoport tagjainak testét jelentőségüktől függően teljesen beboríthatja a tetoválás.
Az utolsó vacsora

Az utolsó vacsora

Egyes értelmezések úgy tekintik az utolsó vacsorát, hogy a bor-vér átváltozásra utaló megjegyzésével (valamint a kenyér-test átváltoztatással, illetve a lábmosás szertartásával) Jézus mintegy testvéreivé fogadta a tanítványokat. Ezt erősíti a keresztfán tett megjegyzése, melyben János és Mária új kapcsolatát nyilvánította ki.
Mikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: "Asszony, nézd, ő a te fiad!" Aztán a tanítványhoz fordult: "Nézd, ő a te anyád!"
János 19, 26-27.

"Nagycsoport"
A "nagycsoportos" vértestvérség szertartása jellegzetes hagyománya a törzsi-törzsszövetségi állam kialakulásának, megalapításának.
A vérségi összetartozás emlékét ápoló, annak hagyományaira ügyelő nemzetségek szomszédsági alapon törzsekké kovácsolódnak (a törzsek törzsszövetséggé). Az erőszak tényét (mely növelné az együttélést és együttműködést akadályozó, esetleg azt lehetetlenné tevő konfliktusok (például a vérbosszú számát) nemcsak a közös ősre, totemállatra, héroszra visszavezetett leszármaztatás fedi, fedheti el, hanem a vérszerződés szertartása is.
A vérszerződéssel nemcsak a törzsfők, nemzetségfők válnak egy közösség tagjaivá, hanem családjaik, nemzetségeik, hadjuk is.
PÉLDÁUL
Koltay Gábor :A magyar vérszerződés a Honfoglalás című filmben. (A vérszerződés egyik szép példája a magyar.)

A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges,
melyet az alábbi ikonra kattinva telepíthet:

Get Adobe Flash player

"...Tehát a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig Álmost, Ügyek fiát, és azokat, akik az ő nemzetségéből származnak, mivel Álmos vezér, Ügyek fia, továbbá azok, akik az ő nemzetségéből származtak, jelesebbek voltak nem dolgában, meg hadban is hatalmasabbak. Tudniillik az a hét fejedelmi személy nem dolgában előkelő, hadban hatalmas, hűségben állhatatos férfiú volt. Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: "A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahová a szerencséd visz, oda követünk téged."
Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért - pogány szokás szerint - saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az itt alább következik."
(Anonymus : Gesta Hungarorum Bp., 1977. 83. p.)
Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük.

Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban.

Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne esseneka vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.

Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtelen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.

Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s a Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód nemzetség származik...
(i.m. 83-84. p.)
A vérszerződés emlékére utal vissza az ismert 1741. szeptember 11-i pozsonyi országgyűlés jelenete, amikor a tekintetes Karok és Rendek gróf Esterházy Imre esztergomi prímásérsek szavaira kórusban kiáltották az emlékezetes mondatot: Vitam et sanguinem! Életünket és vérünket!
" Ez a királyság egy test, mely Felségedtől mint lelkétől elválaszthatatlan. Felséged jogai, melyeket irigy ellenségei fegyverrel támadnak meg, ég és föld előtt oly igazak, hogy senki sem nézheti fájdalom nélkül, mint sértik azokat bitor kezekkel. Ismétlem, e birodalom rendjei készek minden erejöket, tehetségöket, vagyonukat, véröket, elméjöket, tagjaikat, segítségöket, életöket minden módon Felségedért feláldozni."
(Marczali Henrik : Mária Terézia Bp., 1891., 93. p.)
Vitam et sanguinem! XIX. századi metszet

Vitam et sanguinem! XIX. századi metszet


Nyáry Pál vezényletével a népképviselők zúgják a Megadjuk-ot. (Ekkor az "Életünk" szó helyébe a költségvetés megajánlása érthető, a "vérünk" helyébe pedig az újonckvóta.)
A vérszerződéssel létrehozható kap­cso­lat­rendszer másik szép értelmezését adja R. Kipling A dzsungel könyve című művében, amikor Mauglinak, a farkasokkal nevelkedő embergyereknek meg kell tanulnia a mesterszót: Egy vérből valók vagyunk.
ÖSSZEGZÉS
A vértestvérség jelentősége azért nagy, mert a jelképes gesztussal olyan viszonyt teremt, amely egyenértékű a családi kötöttséggel. Hogy a gesztus rituális ünnepélyessége mennyire erősíti azt, megkérdőjelezhető, de az ünnepélyesség maradandóbb emlék, mint a puszta szóbeli kinyilatkoztatás.
Kosárba helyezve!