A vér

Gladiátor sisak

Gladiátor sisak

Küzdősportok

A küzdősportok összefoglaló néven azokat a sportokat foglalom össze, amelyekben a vér megjelenhet - s csak ezekről kívánunk beszélni. Akárcsak az ügyességi játékoknál, a vér megjelenése itt is a "veszteség", a "vesztés", de legalábbis a győzelem elérésének kisebb való­szí­nű­ségének a jele.

Küzdősportok a múltban
Régen küzdősport sokkal inkább volt életveszélyes (és vérre menő), mint napjainkban.
Gladiátorok párharca

Gladiátorok párharca

A katonák
Noha a reguláris katonaság éppen attól volt az, hogy csupán parancsra cselekedett - s a harcosok személyes állóképessége, gyakorlottsága és hozzáértése, bátorsága eldönthette az ütközetek sorsát -, mi itt azt a jelleget emeljük ki, amely a közelharcban a győzelem, túlélés esélyét biztosította.
Itt nemcsak a bajvívásokat értjük - erre a lovagságnál egyébként is kitérünk -, hanem a rohamokat: itt volt nagy szerepe a személyiségnek: szurony, kés, puskatus, rövid kard, puszta kéz harci alkalmazásának ismerete.

Ennek jelentősége még ma sem csökkent, amikor a roham esetén kézigránátot, sorozatlövő fegyvereket, lángszórót, hang- és fénygránátot stb. is használnak.
Martin Campbell :Zorro (1998) (Klasszikus kardvívójelenet )

Néró a "véreskezű"
Néró a "véreskezű"

Gladiátorok
A gladiátorok harca az etruszk halotti torhoz kapcsolódó áldozati szertartásból alakult ki, de a rómaiaknál gyorsan cirkuszi (és sportlátványossággá) eseménnyé vált.
Kezdetben csak erre kiképzett rabszolgák harcoltak - a nézőközönség kívánsága szerint harcképtelenségig vagy életre-halálra. Talán ezért is (ti. rabszolgák) volt megalázó, ha szabad embereket kényszeríttetek erre.
PÉLDÁUL
A kérdésről több szépirodalmi mű is készült, mi itt Howard Fast Spartacus című művét ajánljuk - ebből játékfilm is készült.
A Spartacus című film következő jelenete egy ilyen kényszerített élet-halálharcot mutat be.

A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges,
melyet az alábbi ikonra kattinva telepíthet:

Get Adobe Flash player

Később a gladiátorság részben szerződéses jellegű tevékenységgé vált - ilyen értelemben sporttá -, részben pedig büntetéssé, különösen a keresztényüldözések korában (ilyen esetekben csak állatokkal tudták őket összezárni).
Mervyn LeRoy:Quo Vadis (A keresztényeket Néró parancsára az oroszlánok elé az arénában. 1951.)

 

A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges,
melyet az alábbi ikonra kattinva telepíthet:

Get Adobe Flash player

Lovagi sisak és vért
Lovagi sisak és vért

A lovagok
A lovagi kultúra kialakulásával egyik jellegzetes tevékenységi forma a bajvívás volt: a lovagi harcmodor gyakorlása.
Két formája volt ismeretes: a személyes párharc és a csoportos küzdelem.
A párharc
Csupán lovag harcolhatott lovag ellen. Vagy csak egy harci formát alkalmaztak - kopjatörés -, vagy minden fegyverzetet kipróbáltak egymás ellen.

A kopjatörés vagy lándzsatörés lényege az volt, hogy megpróbálták egymást kivetni a nyeregből. A szúrófegyver veszélyességét például II. Henrik francia király 1559-es halála is bizonyítja.
Lovagi tornán résztvevő lovag lándzsával. Wolfram von Eschenbach "Willehalm" című művében, 1320 körül, Bécs

Lovagi tornán résztvevő lovag lándzsával.
Wolfram von Eschenbach "Willehalm" című művében, 1320 körül, Bécs

A párharc esetenként istenítélet is lehetett: elégtelen bizonyíték esetében a bajvívás a vádlott ártatlanságát vagy bűnösségét volt hivatott eldönteni. Ha a vádlott lovagja vereséget szenvedet, akkor a vádlottat kivégezték - többnyire máglyán -, ha győzött, akkor fölmentették.
PÉLDÁUL
Ilyen istenítéletre a középkor több példát is mutat, mi csak az Artus / Artur-mondakörre hivatkozunk (Ginevre - Lancelot kapcsolata), illetve W. Scott regényére, az Ivanhoe-ra.
A lovagi küzdelmek igazságosztásként is szolgáltak. Miniatúra, XV. század eleje, Bécs
















A lovagi küzdelmek igazságosztásként is szolgáltak.
Miniatúra, XV. század eleje, Bécs

A csoportos harc
Lovagi torna: csoportos harc

Lovagi torna: csoportos harc

A mai csapatjátékok egyik ősének tekinthető ez, amikor a bajvívásban részt venni kívánó lovagok két csapatot alakítottak és így küzdöttek egymással.

Általában csak jelezték a találatokat - fehér és világos színű ruha illetve ló, a fegyvereken pedig jelzőszín - akin találat jele volt, annak ki kellett állnia, de ez is eldurvulhatott. Az a csapat győzött, amelyiknek több illetetlen harcosa maradt a torna végére.
Ez a forma is elég veszélyes volt, részben a fegyverek jellege, részben a játékosok vérmérséklete miatt - ilyen harcban vesztette szeme világát Luxemburgi János cseh király is.
A párbajok
A párbaj a bajvívásból alakult ki, de már nem istenítéletet jelentett, hanem a párbajozó felek társadalmi szerepének elismerését vagy megkérdőjelezését.

A párbajformákból mi csak néhányat emelünk ki.
Pisztolypárbajok
A pisztolypárbajt vívhatták gyalogosan vagy nem - a szabály az volt, hogy olyan fegyverrel, amellyel még a felek nem lőttek.
A párbaj egy meghatározott távolságról történt, amelyet kisebbíthettek azzal, hogy úgynevezett sorompót illesztettek be: ez a sorompó volt a legközelebbi határ, ahonnan lőhettek egymásra. Megegyezés alapján kérhették a felek, hogy a másik is álljon erre (barrere-nek is nevezték). A pisztolypárbaj részben veszélyes volt, mert a sebesülés halálos is lehetett (roncsolás, vérmérgezés stb.), részben kiegyenlíthette a felek eltérő testalkati sajátosságait - s a huzagolás nélküli fegyverek időszakában kisebb esély volt a halálos sebesülésre.
Vadnyugati hősök pisztolypárbaja lóhátról




















Vadnyugati hősök
pisztolypárbaja
lóhátról

Sok párbajról tudósítanak a romantikus regények - sok párbaja volt a 19. századi embereknek (gondoljunk csak A. Sz. Puskin párbajára D’ Anthesszel 1837-ben). A vadnyugati filmekben jellegzetes szerep a revolverhősé, aki egy vagy két pisztolyával helyettesíti vagy erősíti a törvényt.
Kardpárbajok
Kardpárbaj képei a "Koppányi aga testamentuma" című filmből

Kardpárbaj képei a
"Koppányi aga testamentuma" című filmből

A kardpárbaj sokkal közelébb volt a középkori bajvíváshoz, ám a feltételek sokban távolították: kizárták, kizárhatták például a szúrást, bandázst (védőpólyát) tétettek a nyakra és/vagy a csuklóra, szabályozhatták a fegyvert is. Viszont látványos párbajforma volt, főleg az "első vérig" menő párbajformáknál alkalmazták. Ritkán volt halálos végű, másrészt csak azért is, mert a párbajsegédek megakadályozták eldurvulását.
Az ún. amerikai párbaj
Az előbbi két formával ellentétben nagy szerepe volt a véletlennek az Európában meghonosodó párbajformában: a két személy arra kötelezte magát, hogy bizonyos húzás (cédula, sötét golyó stb.) esetében meghatározott idő múlva öngyilkosságot követ el. Erre a formára azért volt "szükség", mert a polgári törvénykönyv gyilkosságnak illetve önbíráskodásnak tekintette a párbajt, és büntette is (már amikor akarta).
A véletlenszerű párbaj sajátos formája az ún. orosz rulett: a forgópisztoly dobjába 1-n-1 közötti töltényt tesznek, s a felek a dobot megpörgetve a csövet halántékukhoz illesztve lőnek: aki életben marad, az győz
Rablóromantika
A fegyveres küzdelem személyesített formája az államélet megerősödésével misztifikálódott: alkalmat adott a rablóromantika kialakulására.
Az útonálló
Francisco Goya: Egy postakocsi kirablása, 1787.

Francisco Goya: Egy postakocsi kirablása, 1787.

A klasszikus útonálló-történet az angol Robin Hood története. A törvényen kívüli hős föllép a szegénységet (és az angolszászokat) sanyargató gazdagok, hatalmasok - János herceg régenssége - (és normannok) ellen. A mondára támaszkodó feldolgozások megkönnyítették a 18-19. századi közvélemény elfogultságának kialakulását az angol nyelvterületen (Anglia, Ausztrália, USA).
A kalóz
A kalózromantika kialakulásában az Erzsébet-kori diplomácia játszott szerepet: a bújtatott spanyolellenesség lehetővé tette a tengeri rablók iránti szimpátia kialakulását (például F. Drake ).
Később a Karibi-szigetvilágban szinte kalózköztársaságok alakultak, amelyek a hajójáratok és tengeri kikötők kifosztására specializálódtak.
A "kalózgazdaság" kialakulása olyan földrajzi körülmények között lehetséges, ahol a sok sziget támaszpontot és búvóhelyet teremt, az archaikus időktől napjainkig. Fölszámolása flottaműveleteket és az orgazdatevékenység megszüntetését igényli - állandósítása szinte lehetetlen, ezért napjainkban is előfordul.
A csempész
A csempészet az állam megkárosításának jellegzetes formája, de éppen az állami beavatkozás nagysága válthatja ki a lakosság szimpátiáját.
A csempészet romantikája elsősorban a francia területeken alakult ki, a francia abszolutizmus idején: a spanyol-francia, a svájci-francia és az olasz-francia határon. A csempészek többnyire megelégedtek az illegális kereskedelem hasznával - s ez gazdasági érdekből is melléjük állította a lakosságot.
A csempész törvényenkívülisége kedvenc témája a romantikus regényeknek és a kalandfilmeknek.
A betyár
A betyárromantika kelet-európai fejlemény: a soknemzetiségű birodalmak elmaradott társadalmi-politikai rendszere "termelte ki" a beilleszkedni nem tudó, nem akaró útonállót. A rabló sok esetben katonaszökevény is volt, s ellátását a tehetősebb rétegektől "szerezte be".
Bár a jegyzőkönyvek szerint kirabolta a szegényeket is, de többnyire azoktól vette el a javakat, akik rendelkeztek ilyennel: bérlőktől, tiszttartóktól, földesuraktól (akik nem ritkán idegen nemzetiségűek voltak). Az államapparátus idegen volta, vagy legalábbis az iránta tanúsított ellenséges érzelme miatt a lakosság sokáig támogatta őket.
A polgári rend kialakulásával, a politikai helyzet stabilizálódásával - ez általában a 19. század második felére esett - minden kelet-európai államban fölszámolták a betyárvilágot.
A vadnyugati "hős"
Az ún. vadnyugat nevét nem is annyira a földrajzi elhelyezkedése miatt kapta, hanem onnan, hogy ott az állammá alakulás kezdetleges formája még nem tette lehetővé az állami, intézményes közbiztonság megszervezését, az igazságszolgáltatás rendjének biztosítását.
Az ököljog és a fegyverhasználat lehetősége kialakította azt az embertípust, aki magát mintegy meghosszabbított fegyvernek tekintette, s minden konfliktusát csak fegyverrel volt hajlandó rendezni.
A fegyveres figurájának továbbélését elősegítette a vérdíj alkalmazása is. Ún. fejvadászok szakosodtak arra, hogy a körözött személyeket élve vagy halva beszállítsák a seriffi hivatalba - a forma még napjainkban is fel-feltámad.
A forradalmár-terrorista
A fegyveres romantika sajátos képviselője a "hivatásos" forradalmár, aki terrortámadásait azzal igazolja, hogy az ügy érdekében szükség van a fegyveres beavatkozásra.
A forradalmár romantika részben a felszabadító, részben a baloldali jellegű mozgalmakra jellemző - ritkán állami ideológia szintjére emelik, például IRA, baszkok, palesztinok, mohamedán fundamentalisták stb.
A maffiózó vagy a jakuza
Bizonyos értelemben ide sorolható a szervezett bűnözés fegyveres végrehajtójához, "katonájához" fűződő romantikus kép is.
Különösen az akciófilmek térnek ki ennek a világnak a bemutatására - és esetleges idealizálására.
A rend őre
A rend őre nem mindig rendőr; van olyan eset, amikor az államapparátus ténykedésének ellenére vívja meg harcát a bűnözőkkel (és az őket segítő korrupt állami tisztviselőkkel).
A hős egyedül, néhány segítővel állítja helyre a civil világ rendjét, erőszakkal érvényesíti a polgári lét normáit. Rokona a vadnyugati hős.
A tell-agrabi négyesfogat, Kr. e. 3000.

A tell-agrabi négyesfogat, Kr. e. 3000.

II. Amenhotep harci kocsijáról réz céltáblákat lő keresztül, Kr. e. 4000.

II. Amenhotep harci kocsijáról réz céltáblákat lő keresztül,
Kr. e. 4000.

A kocsiverseny
A régi idők jellegzetes "veszélyes" sportja volt a kocsiverseny: már az antikvitásban is ismert volt (lásd olimpiák), s a bizánci császárságban a középkor végéig kedvelt látványosság volt (ma is ismert versenyforma).
A "sport" a harci kocsi alkalmazásáig vezethető vissza, a versenyeken erre a kocsifajtára emlékeztető típusokkal versenyeztek.
A verseny veszélyességét az adta, hogy a versenyzők nemcsak arra törekedtek, hogy ők érjenek be elsőként a célba, hanem arra is, hogy le- és kiszorítsák ellenfeleiket. A középkor végéig ez többnyire halálos eredményű baleseteket eredményezett.

A kocsiversenyek és versenyzőpárti szurkolótáborok politikai pártállással is összefonódtak: a cirkusz esetenként a parlament szerepét is betölthette.








Kosárba helyezve!