A fénymásoló
A mai elektrosztatikus másolók ősét 1938-ban találta fel egy amerikai fizikus. Carlson a görög "száraz írás" szavak alapján az eljárást xerográfiának nevezte.

A régi másolókban a másolandó lapot egy forgó dob köré illesztették. Az elektrosztatikus töltésű dobot egy vékony fényelektromos anyagréteg, például szelénpor borítja, amelyből a  megvilágításra használt ultraibolya fény hatására elektronok lépnek ki. A másolandó kép fehér részei visszatükrözik a fényt a  dobra, így azokon a részeken a töltés megszűnik. A fekete részek helyén viszont a töltések megmaradnak. A megvilágításkor ezeken a részeken megtapad a finom, fekete színezőpor, így létrejön a másolat.
Így működik a fénymásoló




















Így működik a fénymásoló

A mai modern másolóban a különböző tükrök és lencsék segítségével a másolandó anyagoknak csak a képe vetítődik rá a  dobra, így optikai úton lehetővé válik a képméret megváltoz­tatása is.
A színes másolóknál a másolandó anyag három letapogatáson esik keresztül, és három különböző szűrőn át kerül a dobra, melyek a fényt a három alapszín: a vörös, a kék és a zöld különböző erősségű sugaraira bontják fel. A másolaton a színeket a három másodlagos festékszín: a bíbor, a cián és a sárga, valamint a fekete segítségével hozzák létre. A színes nyomta­táshoz hasonlóan a kép négy menetben készül el: először a sárga részeket, majd a bíbor, a cián és végül a fekete részleteket nyomtatják ki.