Az ún. preromantika stílusa
A preromantika kora
Vitatott fogalom, egyes irodalmárok önállósága, megkülönböztető stíluskorszak jellege mellett vannak. Más irodalomtörténészek a romantikához tartozónak tartják.
Blake, William (1757-1827) : Whirlwind of Lovers (Illustration to Dante´s Inferno) ; Birmingham Art Gallery
















Blake, William (1757-1827) :
Whirlwind of Lovers (Illustration to Dante's Inferno) ;
Birmingham Art Gallery

A probléma az, hogy egyes országok irodalmában (angol, német) a preromantika megkülönböztethető a klasszicizmustól, a szentimentalizmustól, a rokokótól és nem azonos a későbbi romantikával, más országok irodalmában (francia, kelet­európai népek) a preromantikára jellemző vonások együtt jelentkeznek a klasszicizmussal, a szentimentalizmussal, a rokokóval és nincs olyan elkülönítő jellemzője, amely a romantikától elválasztaná. Megközelítőleg a 18. század utolsó harmadától a 19. század első harmadáig tart - amennyiben nem követi a romantika megjelenése (mert úgy igen nehéz az elkülönítés).
A preromantika esetében nem tudjuk meghatározó módon elkülöníteni az alkotókra, befogadókra hatással lévő eszmeáramlatokat. A történelmi behatárolás pedig kétséges és vitatott. Az egyik elfogadott hipotézis szerint a preromantika azoknál a népeknél, országoknál különíthető el az irodalomban, amelyeknél a felvilágosodás és a polgári átalakulás időszerűsége úgy kapcsolódik össze, hogy közben a politikai változások többé­kevésbé lehetetlenek. Feltételezik, hogy a preromantika úgy él egymás mellett a szentimentalizmussal, hogy bizonyos szempontból a szentimentalizmus is a preromantika része, ám a preromantika nem sorolható a szentimentalizmusba. A vitatott stílusirányzati fogalmat azért használjuk, hogy - bár némi egyszerűsítéssel - könnyebben eligazodjunk a művek között.
A preromantika idejében jelentkező és ható eszmékről
Az új történelemszemlélet jelentkezése
Herder (és Vico ) együttes említését indokolja az, hogy összeköti őket történelemszemléletük: a vallásos célirányú (az utolsó ítélet és a mennyek országa felé tartó) fejlődés helyett sajátos, körkörös fejlődést képzeltek el, amely részint az évszakhoz, részint az emberi élet szakaszaihoz kapcsolódik. Laicizált világtörténelmük korszakokat különböztet meg: felfutás, virágzás, hanyatlás és stagnálás/pusztulás. Ezekben a korszakokban az egyes népek az emberi egyedfejlődésnek megfelelően növekednek és öregednek, aszerint, hogy mennyire életképesek, mennyire tudnak a többiekre hatást gyakorolni. Az életképesség egyik meghatározó eleme nem a civilizáltság szintje, hanem a nép, a nemzet egysége. Az egységet pedig a közös múlt és a közös nyelv képviseli!
A nemzeti kérdés jelentkezése
Blake, William (1757-1827) : The Ancient of Days ; 1794. ; British Museum, London

Blake, William (1757-1827) : The Ancient of Days ;
1794. ; British Museum, London

Nyugat­Európában, a polgári átalakulásban elöl járó országokban egy új közösségfogalom alakul ki: a modern nemzet. A kapitalista gazdaság egysége, a központosított állam hatalmi viszonyai megvalósítják a felvilágosodás polgári utópiáját, azt a modern közösséget, amely a jogegyenlőségre épül (lásd az Amerikai függetlenségi nyilatkozat, A francia emberi és polgári jogok nyilatkozata). Ennek következtében a 18. század jogelméletében Nyugat­Európában a polgári nemzetet egy olyan állammal azonosították, amely egységes piaccal rendelkezett, és mindazokat együtt tartotta a határokon belül, akik azonos nyelvet beszéltek.
A herderi kérdés az volt, hogy mit kezdjünk Európa fejletlen területén az egynyelvű, de széttagolt etnikumokkal és az egységes, de többnyelvű államokkal?
A fejlődési szakadék áthidalására alkotta meg az "államnemzet" és a "kultúrnemzet" fogalmát, amelyben a történelmi fejlődés összegződhetett. A két fogalom azonos értékű, ugyanazt a polgári társadalmat fejezi ki, de tudomásul veszi a történelmi különbségeket.
Herder újítása zseniális, mert ennek segítségével a fejletlen Európában is meg lehet fogalmazni a modern polgári nemzet programját. Ennek azonban nem az államhatárok kérdése lesz a feltétele, hanem a kultúra egysége. A kultúra hordozója pedig a nyelv ­ ezt a nyelvet a többség beszéli. Agrárországokról lévén szó, ez a többség a parasztság, tehát a modern nemzet egységéhez a népnyelvű kultúrán át vezet az út. Ez lesz a népiesség (és a nacionalizmus) alapja.
Azoknál a népeknél, ahol a polgári átalakulás még nem következett be, a nemzetfogalomhoz vezető út fontos állomása a közösségtudat kialakulása. Ennek a tudati egyenlőségnek egyetlen lehetséges létezési formája a közös kultúrához és történelemhez kapcsolódás. A kultúra hordozója pedig a nyelv és az ehhez kapcsolódó művészeti ágak.
Kiemelt fontosságot kap a 18. században a kultúra hordozója, építő eleme az irodalmi műalkotás. A klasszicista esztétika érvényesülése az eposzt állítja középpontba. A preromantika elfogadja ezt a nézopontot, és azt állítja, hogy a kulturális egység nélkülözhetetlen feltétele, az múlt értékeinek tárháza az eposz. Wolff az 1770-­es években úgy fogalmazza meg az elméletét, hogy az eposzon belül is megkülönbözteti az ún. naiv eposzt (amely a nép ajkán születik és él - nyilvánvaló bizonyítéka egy népi tudat létének, életképességének) és az ún. műeposzt (amelyet mesterségesen hoznak létre, ám segítségével a kulturális egység, az összetartozás tudata még megteremthető).
A preromantika általános jellemzői
A preromantikus korszak esztétikai csatározásai
(A klasszicista esztétika összeomlása)
Winckelmann (1717-1768) feltevése: a klasszicizmus központi elve az imitáció - ám a klasszicisták a római latin művészi alkotásokat tekintik mintának, viszont megfeledkeznek arról, hogy a római latin művészet a hellenizmus görög kultúráját imitálta, s az is tulajdonképpen imitáció: a IV-V. század művészeti alkotásainak másolása! Vagyis (legalábbis a képző- és építőművészet területén) át kell értékelni és módosítani kell a "szabályrendszert".
Lessing (1729-1781) Hamburgi dramaturgiájában mint gyakorló kritikus cáfolta meg az Arisztotelészre hivatkozó francia esztétika hármas egység elvét. A Poétika tanúsága szerint Arisztotelész először tanulmányozta a műveket, és utána általánosított; Arisztotelész a korabeli színházi állapotokból indult ki (a klasszicizmus ezt nem vette tudomásul). A kritika után olyan dramaturgiai elvet dolgoz ki, amely egységes szemléletbe foglalja az antik, a középkori, a reneszánsz, a klasszicista és a jelen színházi és drámai gyakorlatát. Összegző műve a Laokoón, vagy a festészet és költészet határairól (1766), amelyben kimutatja, hogy Arisztotelészt félreértették az első értelmezők, a későbbiek pedig szolgaian másolták az elsőket. Szerinte hibás az az arisztotelészi elképzelés, hogy kitüntetett műfajok vannak, viszont helyes az az eredeti arisztotelészi gondolat, miszerint a művészet célja a valóság sajátos ábrázolása. Elveti tehát a Horatius által közvetített didaktikai célt - s ezzel megnyitja az utat a kísérletezések egyenjogúsítása felé. Ehhez nagy lépés a festészet és a költészet horatiusi összetartozásának megcáfolása (gyakorlatilag összeomlik a sententia-pictura elv eszményítése).
Schiller (1759-1805) "A naiv és a szentimentális költészetről" címen írt tanulmányában (1795) a művészeti tipológia és a művészetszociológia felé mozdítja el az irodalmi, esztétikai kutatásokat. Az antik művészetet nevezi "naiv"-nak, amikor a harmónia azért volt lehetséges, mert az ember és a természet még nem vált el egymástól. A "szentimentális" a modern, s diszharmonikusságát a természettől való elszakadásunkban kell keresni. Egyedül a műalkotás képes a harmónia megteremtésére! Három lehetőség van: az idillikus ábrázolás (a képzelet viszi bele a szépséget), az elégikus ábrázolás (az érték elvesztése fölötti bánat megszólaltatása idézi fel az eltűnt szépséget) és a szatirikus ábrázolás (a hiányra történő figyelmeztetéssel keltjük fel a szépség képzetét).
FIGYELEM: A preromantika legtöbb eleme a tényleges romantikában más összefüggésbe kerül, és más ideológiai hangsúlyt kap!
A preromantikus irodalom jellemzői
a lázadás kerül a középpontba
új témák jelentkezése: sírköltészet, éjszaka, a vadon (természetes környezet szépsége)
a történelmiség előtérbe kerülése
a nép költészete felé fordulás
a naivitás (az iskolázatlanságig) értékhordozó és -teremtő jellege
az irodalom és a politika összefonódása
Lázadás a fennálló rend ellen (általában a klasszicizmus ellen irányul) a művész elveinek gyakorlati alkalmazását többre tartja, mint az esztétikai kihívást (propagandisztikusság)
tagadja a hagyományos formákat, kötöttségeket (felrúgja a formai, műfaji, művészeti ági szabályokat: Novalis prózavers; Blake kép­vers) a naivitás jelentőségét emeli ki: a tapasztalatlanság, a képzetlenség, a gyakorlatlanság az egyedüli biztosítéka annak, hogy a természetes emberhez eljussunk.
az alkotók többsége fiatal, a meg-nem-értettség és/vagy a háttérbeszorítottság miatt gyakran vesz rajtuk erőt a világfájdalom (egy részük öregedvén betagozódik a létező rendszerbe, más részük szembefordul vele: öngyilkos lesz, megőrül, önpusztító betegséget szed össze)
preromantika divatos műfajai
lázadás a fennálló rend ellen (általában a klasszicizmus ellen irányul)
a művész elveinek gyakorlati alkalmazását többre tartja, mint az esztétikai kihívást (propagandisztikusság)
tagadja a hagyományos formákat, kötöttségeket (felrúgja a formai, műfaji, művészeti ági szabályokat: Novalis prózavers; Blake kép­vers)
a naivitás jelentőségét emeli ki: a tapasztalatlanság, a képzetlenség, a gyakorlatlanság az egyedüli biztosítéka annak, hogy a természetes emberhez eljussunk.
az alkotók többsége fiatal, a meg-nem-értettség és/vagy a háttérbe-szorítottság miatt gyakran vesz rajtuk erőt a világfájdalom (egy részük öregedvén betagozódik a létező rendszerbe, más részük szembefordul vele: öngyilkos lesz, megőrül, önpusztító betegséget szed össze)
A romantikával keveredő klasszicizmus stílusa
Szabó Zoltán összefoglalása ugyan nem ide sorolja, ám rendszerünkből következően itt említjük a 19. század elejének jeles művészeit. Berzsenyi Dániel zabolátlan szóképei és szókapcsolatai, Katona József indulatossága és szenvedélyessége valamint Kölcsey Ferenc gondolatai átmenetet jelentenek a romantika felé. A művekben alapvető a lázadás valamilyen érzékeltetése, fontossá válik a természetes környezet, a történelmi tudat. Hisznek a naivitásban (az iskolázatlan kultúra felsőbbrendűségében) mint értékteremtő és -hordozó állapotban és szemléletben.
PÉLDÁUL
Példát nem hozunk - a szerzők ismertek.
(Egyes szerzők szerint e stílus szép példája Kölcsey Ferenc Himnusza is {lásd a Himnusz oktatóprogramban }.)

Ízelítő a preromantika zenei stílusából

1.Beethoven, Ludwig van (1770-1827):Für Elise Symphonies and Overtures Symphony No. 5 in C-, Op. 67
2.Beethoven, Ludwig van (1770-1827:1. Allegro con brio Symphonies and Overtures Symphony No. 9 in D-, 'Choral', Op. 125
3.Beethoven, Ludwig van (1770-1827):2. Molto vivace ((S. Vitalich))

A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges,
melyet az alábbi ikonra kattinva telepíthet:

Get Adobe Flash player

ÖSSZEGZÉS
A preromantika stílusa a romantika és a klasszicizmus olyan keveredése, amely különbözik a szentimentalizmus világfájdalmának érzékeltetésétől, ám a fennálló világrend elleni lázadást fogalmazza meg. Tényleges megkülönböztetése nehéz, ezért sok felfogás nem is tekinti önálló stílusfejlődési tendenciának.