A máltai lovagok

Szent János lovagjainak rendje 1080 körül alakult Jeruzsálemben, gyógyítórendként szerveződtek. A Szentföldet 1291 után hagyták el, miután a muszlimok elfoglalták Akkót. Rövid ciprusi kitérő után Rodoszra költöztek, ahol az Oszmán Birodalom elleni védekezésben is részt vettek. A sziget 1522-es oszmán kézre kerülése után a lovagok elhagyták a szigetet. 1530-ban V. Károlytól hűbérbirtokba kapták Máltát, amely így a birodalom része maradt. A johanniták 1565-ben sikerrel verték vissza Nagy Szulejmán hadainak támadását. Málta a lovagrend tevékenysége révén a kereszténység földközi-tengeri védőbástyája lett. A lovagrend az 1571-es lepantói diadalban is meghatározó szerepet játszott.

A lovagrend címere eredetileg fekete alapon egy fehér kereszt volt. Máltára kerülve a fekete alap vörösre változott.

A rend Lovagi Erkölcsi Kódexe szigorú értékeket írt elő, például az igazságtalansággal szembeni rendíthetetlenség, vagy a tisztesség, a becsületesség vagy az emberség vonatkozásában. A rend pápa által jóváhagyott regulája így napjainkban is szilárd erkölcsi alapot nyújtanak tagjai számára.

A középkori lovagok a gyógyító feladatuk mellett fegyverrel védték az elesetteket, gyámolították a szegényeket, napjainkban a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend – közismertebb nevén a máltai lovagrend – több mint száz országban folytat karitatív tevékenységet.

A várkatonák felszerelése eltért a mezei seregek (nyílt terepen harcoló alakulatok) felszerelésétől. Míg nyílt terepen a lábujjtól a fejig terjedő, teljes vértezet volt a jellemző, addig a az erődítmények szűk folyosóin, lépcsőin való gyorsabb, könnyebb közlekedés miatt kényelmesebb, könnyebb felszerelésre volt szükség. A lábvértezetet a hosszú szárú bőrcsizma váltja fel. Ezáltal a fegyverzet is változik. A lovagok fegyverei közé bekerül az alabárd, ami a várőrség és a ceremoniális testőrségek tipikus fegyvere.

A felszerelés fontos eleme volt a pajzs és a sisakdísz. A pajzs festése és a sisakdísz egyértelműen azonosította egy csatában a lovagot, így lehetett megkülönböztetni a társakat az ellenségtől.