Orvosi pióca

Az orvosi pióca Európa nyugati és déli területeitől az Urál-hegységig, valamint a Földközi-tenger északkeleti partvidékének édesvizeiben él. Főként mocsaras, lápos vizekben és dús növényzetű tavakban fordul elő.

Az orvosi pióca a gyűrűsférgek törzsébe, ezen belül a nyeregképzők osztályába tartozó hímnős állat. Közeli rokona a földigilisztának, de fejlődése során speciális életmódjához alkalmazkodva számos egyedi tulajdonságra tett szert.

A kifejlett példány nyugalmi állapotban 1–2 cm széles és 10–15 cm hosszú, hát-hasi irányban lapított. Teste 33 vagy 34 szelvényből áll, felszínén azonban másodlagos gyűrűzöttség figyelhető meg. Hátoldalának színe a sárgásbarnától a sötét olajzöldig változik, míg hasoldala világosabb szürke, gyakran sötéten márványozott. A gyűrűsférgekre jellemző serték az orvosi piócán másodlagosan hiányoznak. Testének mindkét végén tapadókorong található, amelyek az araszoló mozgásban is segítik. Az elülső tapadókorong szívó funkciót is ellát. A garatfőben három fogazott szélű állkapocs található. Keringési rendszere nyílt, testürege szűk csatornarendszerré, úgynevezett lakunákká alakult, amelyek a véredényeket helyettesítik.

Élősködő, ektoparazita állat, amely gazdaszervezetének – főként melegvérű emlősöknek, embernek – külső felszínén megtapadva annak vérével táplálkozik.

Kizárólag ivarosan szaporodik.

Természetes állománya napjainkra jelentősen megfogyatkozott, amelynek két fő oka a vizes élőhelyek pusztulása, valamint a korábbi, orvosi célú túlzott begyűjtés. Ennek következtében számos országban védett faj, és gyógyászati célokra ma már kizárólag ellenőrzött, steril körülmények között működő telepeken tenyésztik.

Vízben hullámzó testmozgással úszik, szárazföldön a két tapadókorongját váltakozva rögzítve, araszoló mozgással halad. Először a hátsó tapadókorongját rögzíti a felszínhez, majd a teste megnyúlik úgy, hogy a szelvényekben lévő körkörös izmok összehúzódnak, míg a hosszanti izmok elernyednek. Ezután az elülső tapadókorong rögzül, a hátsó ernyed el, és a test rövidül, amikor a hosszanti izmok összehúzódnak. Végül a hátsó korong ismét előrébb kerül és újra rögzül, így a mozgás ciklikusan ismétlődik. Egy ilyen „lépés” a testhossz akár kétharmadával is előrébb juttatja az állatot.

Az orvosi pióca két tapadókorong segítségével rögzül a bőrhöz. A nagyobb hátsó korong biztosítja a stabilitást, míg a kisebb, szívó funkciót is ellátó elülső korongban három fűrészszerű állkapocs található, egyenként körülbelül 60-90 apró foggal.

A pióca egy Y alakú sebet ejt a bőrön, majd megkezdi a táplálkozást.

A táplálkozás során a pióca nyálat juttat a sebbe. A garat falában lévő mirigyek termelik a nyálat, amely többek között véralvadásgátló hirudint, a marás fájdalomérzetét csökkentő anyagot, valamint értágító és helyi vérkeringést fokozó hisztaminszerű anyagokat is tartalmaz.

A pióca izmos szívógaratjával felszívja a vért, amelyet a középbél két oldalán elhelyezkedő, zsebszerű tasakokból álló raktározógyomorba juttat. Emésztőrendszerében baktériumok élnek, amelyek segítik a tápanyagok lebontását, és bizonyos anyagok – például vitaminok – termelésében is szerepet játszanak. Egyetlen táplálkozás során saját testtömegének három–tízszeresét, nagyjából 5-15 ml vért képes felvenni.

A pióca leválása után egy ideig folytatódik a seb enyhe, szivárgó vérzése.

Emésztése lassú, hosszú ideig képes éhezni, általában több hónapig, akár egy évig is.

Az orvosi pióca gyógyászati alkalmazását hirudoterápiának nevezzük. Elsősorban a plasztikai és rekonstrukciós sebészetben, valamint az alternatív gyógyászatban használják. A kezelés javítja a legkisebb erekben zajló véráramlást, mikrokeringést – például visszavarrt testrészek esetén –, amely kulcsfontosságú lehet a sérült vagy átültetett szövetek túléléséhez és regenerációjához.