A kosarad üres

Vásárlás

Darab: 0

Összesen: 0,00

0

A Cassini-Huygens küldetés (1997-2017)

A Cassini-Huygens küldetés (1997-2017)

Cassini-űrszonda közel 20 éves küldetése során vizsgálta a Szaturnusz bolygót és holdjait.

Földrajz

Címkék

Szaturnusz, űrszonda, Cassini, Szaturnusz gyűrűi, Naprendszer, Huygens, űrkutatás, bolygó, óriásbolygó, külső bolygó, Mimas, Enceladus, Tethys, Dione, Rhea, Titán, Iapetus, hold, csillagászat, földrajz, gravitáció

Kapcsolódó extrák

Jelenetek

Naprendszer

  • Nap
  • Merkúr
  • Vénusz
  • Föld
  • Mars
  • Jupiter
  • Szaturnusz
  • Uránusz
  • Neptunusz

A Nap a Tejútrendszer mintegy 200 milliárd csillagának egyike, amely küllős spirálgalaxisunk korongjában, az Orion spirálkarban helyezkedik el. A Nap (és vele az egész bolygórendszer) az 50 000 fényév sugarú korong központjától mintegy 27 000-28 000 fényév távolságra kering, és nagyjából 240 millió év alatt tesz meg egy teljes fordulatot. A Naprendszer csillagkörnyezete meglehetősen ritka, a legközelebbi csillagok – a Proxima Centauri, és az Alfa Centauri kettős rendszere – 4,2-4,4 fényévnyire vannak, és 10 fényéves körzetben is mindössze 11 csillag található.

A Naprendszeren értjük a Napot a körülötte keringő kisebb-nagyobb testek összességével együtt. A Naprendszer az a tartomány, amelyben a Nap gravitációs tere dominál. Ez egy körülbelül 2 fényév sugarú gömb, amelynek határán a Nap vonzása már csak akkora nagyságrendű, mint a szomszédos csillagoké. A Naprendszert teljesen betölti a napszél, a csillagunkból kiinduló, elektromosan töltött részecskék folyamatos áramlása.

A Naprendszerbe a következő égitesteket soroljuk: a Nap, a bolygók, a bolygók holdjai, kisbolygók és üstökösök, meteoroidok, bolygóközi anyag (por és gáz). A Nap körül nyolc bolygó kering, s közülük hatot holdak kísérnek. Kivétel a Merkúr és a Vénusz.

A bolygók naptávolságuk sorrendjében: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. A bolygók két, egymástól jelentősen különböző csoportba oszthatók: 4 kőzetbolygót, azaz Föld típusú bolygót, illetve 4 óriásbolygót, azaz Jupiter típusú bolygót különíthetünk el. A kőzetbolygók közelebb vannak a Naphoz, kisebbek, anyaguk sűrűbb, lassabban forognak, vékonyabb a légkörük, gyengébb a mágneses terük.

Valamennyi bolygó közel azonos síkban és azonos irányban kering a Nap körül, mozgásukat direkt irányúnak nevezzük (ez a Föld északi pólusa felől nézve az óramutató járásával ellentétes). A Vénusz és az Uránusz kivételével a tengelyforgásuk is direkt irányú. Ugyanebben az irányban forog a Nap is.

A bolygókat a Nap tömegvonzása tartja ellipszispályájukon. A Nap tömege 750-szer nagyobb a bolygók össztömegénél. A bolygók között is hat a gravitációs vonzóerő, ezért befolyásolják egymás mozgását. Ebből eredően pályájuk adataiban lassú, kismértékű változások lehetnek.

A Naprendszerben a bolygókon kívül milliárdnyi kisebb égitest is található. A kisbolygók mindenütt előfordulnak, sok olyan is van, amelynek pályája metszi a Föld pályáját. A legtöbb kisbolygó két különálló övezetbe rendeződött. A belső aszteroidaöv a Mars és a Jupiter között található; legalább 1 millió 1 km-nél nagyobb kisbolygót tartalmaz. A külső ún. Kuiper-öv a Neptunusz pályáján túl helyezkedik el, benne eddig néhány ezer Plútóhoz hasonló, sok jeget tartalmazó kisbolygót fedeztek fel.

A Plútó 2006 óta hivatalosan nem bolygó. A Plútó és néhány nagyobb kisbolygó az ún. törpebolygók közé tartozik.
Az üstökösök többségének keringése merőben eltér a többi testétől: nagyon elnyújtott ellipszispályákon és a bolygóktól eltérő síkban mozognak. Az általában 5-20 km átmérőjű üstökösmag fagyott, jeges anyaga a Nap közelébe érve gázzá alakul, és létrejön a ritka, de látványos csóva. A napszél hatására a csóva a Nappal ellentétes irányba mutat. A Naprendszer külső tartományában, 0,5–2 fényév távolságra, az ún. Oort-felhőben sok milliárd üstökösmag kering.

1995 óta már sok száz csillag körül fedeztek fel bolygót vagy bolygórendszert (ún. exobolygókat). E rendszerek többségében óriásbolygó kering a csillaga közelében, így alig hasonlít Naprendszerünkre.

Szaturnusz pályája

  • Szaturnusz
  • Nap
  • átlagos naptávolsága: 1 433 530 000 km
  • keringési ideje: 29,46 év
  • a Szaturnusz keringési pályája

A Szaturnusz a Naprendszer második legnagyobb bolygója, feltűnő külső bolygó. Óriásbolygó (Jupiter típusú bolygó).
A Szaturnusz a leglapultabb bolygó, ez a nagy sebességű forgása és a ritka anyaga eredménye. A legkisebb sűrűségű bolygó a Naprendszerben, az egyetlen bolygó, amelynek sűrűsége kisebb a vízénél (0,69 g/cm³).

Adatok:

– átmérője: 120 536 km
(a Földének 9,45-szorosa)

– tömege: 5,6846 · 10²⁶ kg
(a Földének 95,2-szerese)

– átlagos sűrűsége: 0,69 g/cm³

– felszíni gravitációja: 1,065 földi g

– felszíni hőmérséklete: –180 °C

– holdjainak száma: 62

– forgási ideje a tengelye körül: 10 óra 48 perc

– tengelyferdesége: 26,7°

– átlagos naptávolsága:
1 433 530 000 km = 9,58 CSE = 79,7 fényperc

– a Nap körüli ellipszispálya excentricitása: 0,054

– a Nap körüli keringési ideje: 29,46 év

Szaturnusz

  • a Szaturnusz forgástengelye
  • a Szaturnusz keringési síkjára merőleges vonal
  • a Szaturnusz keringési síkja
  • a Szaturnusz pályája a Nap körül
  • a Szaturnusz egyenlítője
  • 26,7°
  • a Szaturnusz gyűrűi

A Szaturnusz a Naptól számított hatodik, méretét tekintve a második legnagyobb bolygó. Nevét az egyik legősibb római istenről kapta. Szaturnusz a vetés, a vetőmag istene, a könyörtelen idő jelképe. A görög mitológiabeli titánnal, Kronosszal azonosították.
A Szaturnusz a legtávolabbi bolygó, amely könnyen észrevehető szabad szemmel. Ovális alakját először Galileo Galilei figyelte meg kezdetleges távcsövével, de még nem láthatta, hogy ezt a gyűrű okozza.
Christiaan Huygens volt az első, aki felvetette, hogy a Szaturnuszt egy gyűrű veszi körbe.
1675-ben Giovanni Domenico Cassini megállapította, hogy a Szaturnusz gyűrűjét valójában több vékonyabb gyűrű és a köztük lévő rések alkotják; a legnagyobb ilyen rést később Cassini-résnek nevezték el.

A Szaturnuszt először a Pioneer–11 látogatta meg 1979 szeptemberében. 1980 novemberében a Voyager–1 űrszonda érkezett a Szaturnusz-rendszerbe. Visszaküldte az első nagy felbontású képeket a bolygóról, a gyűrűkről és holdakról. Először láthattuk a különféle holdak felszíni jellemzőit.
Majdnem egy évvel később, 1981 augusztusában a Voyager––2 folytatta a Szaturnusz rendszerének tanulmányozását. 2004. július 1-jén a Cassini űrszonda pályára állt a Szaturnusz körül, és rengeteg új információval látta el az emberiséget a bolygóról és holdjairól.
2005 elején a Cassiniről levált Huygens szonda leszállt a nitrogén légkörrel rendelkező Titán óriáshold felszínére, ahol metán- és etántavakat talált.

A Szaturnusz a Naprendszer második legnagyobb bolygója, feltűnő külső óriásbolygó. A Szaturnusz a leglapultabb bolygó, ez a nagy sebességű forgása és a ritka anyaga eredménye. A legkisebb sűrűségű bolygó a Naprendszerben, az egyetlen bolygó, amelynek sűrűsége kisebb a vízénél (0,69 g/cm³).

A Szaturnusz belső szerkezete hasonlít a Jupiterhez, egy sziklás mag található a központban, felette egy folyékony fémes hidrogénréteg, kívül pedig egy molekuláris hidrogénréteg helyezkedik el.
Főleg hidrogénből álló légköre van, amely nagy sebességgel áramló és örvénylő sávokba rendeződik. A Szaturnusz szelei a Naprendszerben a leggyorsabbak közé tartoznak, a Voyager adatai szerint elérhetik a 400 m/s-ot.
A Szaturnusz légköre a Jupiterhez hasonló sávos felépítésű, de a Szaturnusz sávjai sokkal halványabbak és sokkal szélesebbek az egyenlítő közelében.
Átlaghőmérséklete: ––180 °C. A Szaturnusz belsejének hőmérséklete a magnál eléri a 12 000 K-t. A bolygó több energiát sugároz vissza az űrbe, mint amennyit a Naptól kap, ennek oka még nem tisztázott.
A Szaturnusz mágneses tere erős, és mágneses mezejének tengelye gyakorlatilag egybeesik a forgástengelyével. A Hubble-űrtávcső felvételein időnként sarki fény is látható.

Szaturnusz holdjai

  • Mimas - – a Szaturnusztól való átlagos távolsága: 185 600 km – átmérője: 397 km
  • Enceladus - – a Szaturnusztól való átlagos távolsága: 238 100 km – átmérője: 504 km
  • Tethys - – a Szaturnusztól való átlagos távolsága: 294 600 km – átmérője: 1060 km
  • Dione - – a Szaturnusztól való átlagos távolsága: 377 400 km – átmérője: 1122 km
  • Rhea - – a Szaturnusztól való átlagos távolsága: 527 100 km – átmérője: 1528 km
  • Titán - – a Szaturnusztól való átlagos távolsága: 1 221 900 km – átmérője: 5150 km
  • Iapetus - – a Szaturnusztól való átlagos távolsága: 3 560 800 km – átmérője: 1470 km

A Szaturnusz főleg a gyűrűrendszeréről ismert, amely az egyik leglátványosabb objektum a Naprendszerben. A gyűrűket már kisebb távcsővel is meg lehet figyelni.
A törmelékgyűrűk anyaga kőzet- és jégszemcsékből áll, melyek mérete a porszemtől a személygépkocsiig terjed. A gyűrűrendszer látványossága a sok vízjég miatti nagy fényvisszaverő képességének köszönhető.
A sok száz gyűrű réseiben tucatnyi hold is kering, ezek gravitációs hatása összetartja a közelükben lévő gyűrűketterelőholdak”).

62 holdja ismert. A holdak közül csak hét elég nagy ahhoz, hogy gömb alakú legyen (a gömb alak csak egy méret-, illetve tömeghatár felett jön létre a saját gravitáció és a kialakuláskori belső hő következtében).

Egyetlen óriásholdja a Titán, 1655-ben fedezték fel. Keringési periódusa 16 nap. A holdak anyaga sok vízjeget tartalmaz.

A Szaturnuszhoz közeli Enceladuson a felszín alól magasra feltörő vízgőz-kitöréseket, ún. jégvulkanizmust figyeltek meg. A holdak nagy része csupán 4-8 km átmérőjű.

A Cassini

  • Tömeg: 5 700 kg
  • Magasság: 6,7 méter
  • Szélesség: 4 méter
  • RTG modul - Radioisotope Thermoelectric Generator - A szonda energiaellátását biztosítja. Radioaktív izotópok természetes bomlásából származó hőt alakítja elektromos árammá.
  • magnetométer - A Szaturnusz körüli mágneses mező erősségét és irányát méri.
  • hajtómű
  • Huygens leszállóegység - Az űrszonda a Szaturnusz Titán holdjának felszínére ereszkedett le.
  • rádióantenna
  • CAPS - Cassini Plasma Spectrometer - A Szaturnusz ionoszféráját vizsgálja. Méri az elektronok, protonok energiáját és elektromos töltését.
  • CDA - Cosmic Dust Analyzer - Méri a Szaturnusz körüli porszemek méretét, sebességét.
  • CIRS - Composite Infrared Spectrometer - Az érkező infravörös fény mennyiségét méri, segítségével következtetni lehet a hőmérsékletre és az összetételre.
  • ISS - Imaging Science Subsystem - Két kamerájával felvételeket készít a látható fény, valamint az infravörös- és ultraibolya tartományban.
  • INMS - Ion and Neutral Mass Spectrometer - A töltött és semleges részecskéket vizsgálja.
  • RPWS - Radio and Plasma Wave Science Instrument - Méri a Szaturnusztól érkező rádiójeleket.
  • RSS - Radio Science Subsystem - A földi rádióantennák segítségével figyeli az űrszonda rádiójeleinek változását a különböző objektumokon való áthaladáskor.
  • UVIS - Ultraviolet Imaging Spectrograph - Ultraibolya tartományban készít képeket a Szaturnusz felhői és gyűrűi szerkezetének vizsgálatához.
  • VIMS - Visible and Infrared Mapping Spectrometer - A látható és az infravörös tartományban méri a légkörökből, gyűrűkről és felszínekről visszaverődött vagy kibocsátott sugárzást.
  • MIMI - Magnetospheric Imaging Instrument - A Szaturnusz mágneses mezője által csapdába ejtett részecskéket vizsgálja.

A Cassini-Huygens küldetés szondája egy nagyszabású együttműködés eredménye volt. Az űrprogram a NASA (az USA űrügynöksége), az ESA (Európai Űrügynökség) és az ASI (Olasz Űrügynökség) irányításával zajlott. 27 ország vett részt benne.

Az űrszonda az olasz származású francia csillagászról, Giovanni Domenico Cassini-ről kapta a nevét. A „keresztapa” nevéhez fűződik – többek között – a Szaturnusz holdjai közül négynek a felfedezése.
Az űreszköz másik fő alkotóelemét a Titánt felfedező holland csillagászról, Christiaan Huygens-ről elnevezett leszállóegység képezte.

A Cassini-Huygens az egyik legnagyobb és legösszetettebb szerkezet volt az űrkutatás történetének sikeresen fellőtt szondáinak sorában. 6,7 méteres magasságához 4 méteres szélesség társult. Össztömege az indításkor kb. 5700 kg volt.
A szondát és a leszállóegységet összesen 27 különböző tudományos kutatásra készítették fel. Emiatt rengeteg speciális műszerrel rendelkeztek.

A Cassinin 12, a Huygens-en 6 eszközt helyeztek el, melyek többsége multifunkcionális volt. A különleges mérőműszerek fejlesztésében számos kutatócsoport vett részt. Az egység kommunikációjáért három antenna volt felelős. A Cassini 1630 db elektronikus komponensét mintegy 22 ezer csatlakozó és kb. 14 kilométernyi kábel kapcsolta össze.
Az orbiternek és műszereinek három radioizotópos termoelektromos generátor (RTG) szolgáltatta az energiát, melyek a radioaktív izotópok bomlásából származó hőt elektromos árammá alakították. Mindehhez kb. 32 kg plutónium szolgált „üzemanyagul”. A Szaturnusz túl messze van a Naptól, így a napenergia szükséges mértékű felhasználására nem volt lehetőség a szonda esetében.

A Cassininek a thermo takarók kölcsönöztek feltűnő külsőt. Ez a finoman varrt, nagyon erős, szuperkönnyű szövet megvédte a szondát az extrém hőhatásoktól és a mikrometeoroidok becsapódásai által esetlegesen okozott sérülésektől.
Így a műszereket is folyamatosan üzemi hőmérsékleten tudták tartani. (A fedetlen részeken –220 és +250 Celsius-fok között volt a hőmérséklet az űrben.)

A szonda útja

  • Vénusz
  • Föld
  • Mars
  • Jupiter
  • Szaturnusz
  • Indítás: 1997. október 15.
  • Gravitációs lendítések a Vénusznál: 1998. április 26., 1999. június 24.
  • Gravitációs lendítés a Földnél: 1999. augusztus 18.
  • Gravitációs lendítés a Jupiternél: 2000. december 30.
  • Érkezés a Szaturnusz közelébe: 2004. július 1.
  • Cassini űrszonda

A Cassini-Huygens 1997. október 15-én indult hosszú útjára az USA légierejének rakétaindításra szolgáló bázisáról, Cape Canaveralról.
A nagy méretű szondát egy Titan IVB/Centaur rakéta juttatta az űrbe. A Cassini négy gravitációs lendítés (flyby) segítségével jutott el a Szaturnusz közelébe.

A gravitációs hintamanővernek is nevezett folyamat során egy égitest gravitációs mezejét használják fel az űreszköz pályájának és sebességének megváltoztatására. Így kevesebb energiát felhasználva rövidebb idő alatt is eljuthatnak a szondák a Naprendszer távolabbi égitestjeihez. A Cassini első két gravitációs lendítése a Vénusz, a harmadik a Föld és a Hold, a negyedik pedig a Jupiter segítségével történt.

Érdekesség, hogy 2 évvel az indulása után a szonda olyan közel volt a Földhöz, mint nem sokkal a fellövése után. Ugyanis a Föld-Hold lendítés során mindössze 1100 km-re volt a bolygónktól. A gravitációs lendítések 5-7 km/s-mal gyorsították fel az űreszközt.

A szonda 2004 júniusában (vagyis 7 évvel a fellövés után!) ért a Szaturnusz közelébe, majd a következő hónapban pályára állt a bolygó körül.

A Huygens a Titánon

  • A Titán felszíne - Felszíni hőmérséklete mínusz 180 Celsius fok; kb. 50–50% arányban kőzetek és vízjég keverékéből áll. Vastag, nitrogénben gazdag légköre van, a metán és etán felhőkből eső hull alá, mely folyókat alkotva tavakba gyűlik a pólusok környékén.

Az ESA által kifejlesztett Huygens leszállóegység egy rendkívül egyedi és nagyon fontos eleme volt a küldetésnek.

A korong alakú, 2,7 méter átmérőjű és 318 kg tömegű egység kagylóhoz hasonlatos szerkezettel rendelkezett. A különleges pajzsra azért volt szüksége, hogy megvédje a belsejében lévő műszereket a Titán atmoszféráján való áthaladás közben fellépő hőhatástól.

A Huygens 2004. december 25-én különvált a szondától, melynek oldalán addig utazott. Három hét alatt jutott el a Titánig. A hold légkörében 2 óra 27 percig tartó ereszkedést követően 2005. január 14-én landolt a Szaturnusz legnagyobb holdjának felszínén.
A landolás sebességét a pajzson kívül három ejtőernyővel is csökkentették. A leszállóegység hat műszerének két legfontosabb feladata az volt, hogy tanulmányozza a Titán légkörét és felszínét.

A begyűjtött adatokat a Cassininek továbbította, ahonnan azok eljutottak a Földre. Sajnos a Huygens csak 350 képet tudott továbbítani, ugyanis egy szoftverhiba miatt a Cassini egyik vevőegysége nem működött. Azonban információi így is felbecsülhetetlen értékkel bírnak.

A Huygens 72 percig működött az óriáshold felszínén. Ez volt az első (és eddig egyetlen) landolás a Külső Naprendszerben. Így természetesen a Huygens nevéhez fűződik a Földtől legtávolabbi landolás rekordja is.

Titán

Eredmények

  • Hatszögletű légköri képződmény a Szaturnusz északi sarkánál
  • Infravörös felvétel a Titán felszínéről
  • A Dione hold
  • Gejzírek az Enceladus holdon
  • Gyűrűrendszer
  • A Szaturnusz egyik legkisebb holdja, a Pán, az Encke-résben
  • A gyűrűrendszer oldalnézetből a Mimas, Tethys és a Janus holdakkal
  • A gyűrűrendszer és a Tethys hold árnyéka vetül a Szaturnusz felső légkörére
  • A Thetys hold a hatalmas Odüsszeusz kráterrel
  • A Rhea hold a Titan előtt

A Cassini-Huygens küldetés számos fontos tudományos célt tűzött ki. A széles spektrumot felölelő célok többsége természetesen a Szaturnusz, valamint a bolygó gyűrűinek és holdjainak tanulmányozására fókuszált. A nagyszabású vállalkozás minden tekintetben egyedülálló volt az űrkutatás történetében.

Az eredeti küldetés 2008-ban, 11 évvel a szonda fellövése után lezárult. Azonban a benne rejlő további, felbecsülhetetlenül fontos információk megszerzésének lehetősége miatt azt először két évvel (Cassini Equinox Mission), majd 2010-ben újabb hét évvel (Cassini Solstice Mission) meghosszabbították. A 2017 áprilisában kezdődő „Nagy Finálé” (Grand Finale) keretében a szondát a Szaturnusz légkörébe irányították, ahol 2017. szeptember 15-én megsemmisült.

Az összesen mintegy 3,26 milliárd dollárba kerülő program űrszondája közel 20 évet töltött az űrben. Ezalatt 7,9 milliárd kilométert tett meg, 453 048 képet készített és 635 GB-nyi tudományos adatot gyűjtött.

Szinte lehetetlen vállalkozás a Cassini-Huygens küldetés tudományos eredményeit felsorolni. A legfontosabbak, a teljesség igénye nélkül:

- új gyűrűk felfedezése a Szaturnusz körül;

- a gyűrűk szerkezetének és a bennük zajló folyamatoknak a megismerése;

- új holdak felfedezése a Szaturnusz körül;

- a holdak részletes vizsgálata;

- gejzírekben kitörő víz megfigyelése az Enceladus hold felszínén;

- a Titán hold a Földéhez hasonló felszínének és időjárásának tanulmányozása;

- a Titán légkörének megismerése;

- egy nagy szaturnuszi vihar evolúciójának megfigyelése;

- teljes kép alkotása a Szaturnusz északi pólusánál lévő, hatszög alakú légköri képződményről;

- a jeges holdak tanulmányozása;

- a Iapetus hold „kétszínűségének” megfejtése;

- metán- és etántavak felfedezése a Titán felszínén;

- a Szaturnusz magnetoszférájának feltérképezése.

A küldetés 20 éve alatt közel 4000 tudományos írás jelent meg. Kétségtelen tény, hogy a begyűjtött adatok elemzése után a következtetések megfogalmazásához és az újabb kérdések felvetéséhez kapcsolódóan a következő években még rengeteg publikáció lát majd napvilágot.
A Cassini-Huygens szonda minden tekintetben rendkívül sikeres küldetésével új távlatokat nyitott az emberiség számára a Naprendszer és saját bolygónk megismerésében.
Úttörő jelentőségű lehet ez a misszió a Földön kívüli élet lehetőségeinek tanulmányozásában is.

Animáció

  • Nap
  • Merkúr
  • Vénusz
  • Föld
  • Mars
  • Jupiter
  • Szaturnusz
  • Uránusz
  • Neptunusz
  • a Szaturnusz forgástengelye
  • a Szaturnusz keringési síkjára merőleges vonal
  • a Szaturnusz keringési síkja
  • a Szaturnusz pályája a Nap körül
  • a Szaturnusz egyenlítője
  • 26,7°
  • a Szaturnusz gyűrűi
  • RTG modul - Radioisotope Thermoelectric Generator - A szonda energiaellátását biztosítja. Radioaktív izotópok természetes bomlásából származó hőt alakítja elektromos árammá.
  • magnetométer - A Szaturnusz körüli mágneses mező erősségét és irányát méri.
  • hajtómű
  • Huygens leszállóegység - Az űrszonda a Szaturnusz Titán holdjának felszínére ereszkedett le.
  • rádióantenna
  • CAPS - Cassini Plasma Spectrometer - A Szaturnusz ionoszféráját vizsgálja. Méri az elektronok, protonok energiáját és elektromos töltését.
  • CDA - Cosmic Dust Analyzer - Méri a Szaturnusz körüli porszemek méretét, sebességét.
  • CIRS - Composite Infrared Spectrometer - Az érkező infravörös fény mennyiségét méri, segítségével következtetni lehet a hőmérsékletre és az összetételre.
  • ISS - Imaging Science Subsystem - Két kamerájával felvételeket készít a látható fény, valamint az infravörös- és ultraibolya tartományban.
  • INMS - Ion and Neutral Mass Spectrometer - A töltött és semleges részecskéket vizsgálja.
  • RPWS - Radio and Plasma Wave Science Instrument - Méri a Szaturnusztól érkező rádiójeleket.
  • RSS - Radio Science Subsystem - A földi rádióantennák segítségével figyeli az űrszonda rádiójeleinek változását a különböző objektumokon való áthaladáskor.
  • UVIS - Ultraviolet Imaging Spectrograph - Ultraibolya tartományban készít képeket a Szaturnusz felhői és gyűrűi szerkezetének vizsgálatához.
  • VIMS - Visible and Infrared Mapping Spectrometer - A látható és az infravörös tartományban méri a légkörökből, gyűrűkről és felszínekről visszaverődött vagy kibocsátott sugárzást.
  • MIMI - Magnetospheric Imaging Instrument - A Szaturnusz mágneses mezője által csapdába ejtett részecskéket vizsgálja.
  • Indítás: 1997. október 15.
  • Gravitációs lendítések a Vénusznál: 1998. április 26., 1999. június 24.
  • Gravitációs lendítés a Földnél: 1999. augusztus 18.
  • Gravitációs lendítés a Jupiternél: 2000. december 30.
  • Érkezés a Szaturnusz közelébe: 2004. július 1.
  • Cassini űrszonda
  • Huygens leszállóegység - A szonda 2004. december 25-én különvált a Cassini űrszondától, majd háromhetes út után, 2005. január 14-én ereszkedett le a Titán felszínére.
  • Titán - A Szaturnusz legnagyobb holdja – átmérője: 5150 km keringési periódusa 16 nap.
  • A Titán felszíne - Felszíni hőmérséklete mínusz 180 Celsius fok; kb. 50–50% arányban kőzetek és vízjég keverékéből áll. Vastag, nitrogénben gazdag légköre van, a metán és etán felhőkből eső hull alá, mely folyókat alkotva tavakba gyűlik a pólusok környékén.
  • Hatszögletű légköri képződmény a Szaturnusz északi sarkánál
  • Infravörös felvétel a Titán felszínéről
  • A Dione hold
  • Gejzírek az Enceladus holdon
  • Gyűrűrendszer
  • A Szaturnusz egyik legkisebb holdja, a Pán, az Encke-résben
  • A gyűrűrendszer oldalnézetből a Mimas, Tethys és a Janus holdakkal
  • A gyűrűrendszer és a Tethys hold árnyéka vetül a Szaturnusz felső légkörére
  • A Thetys hold a hatalmas Odüsszeusz kráterrel
  • A Rhea hold a Titan előtt

Narráció

A Cassini-Huygens küldetés számos fontos tudományos célt tűzött ki. A széles spektrumot felölelő célok többsége természetesen a Szaturnusz, valamint a bolygó gyűrűinek és holdjainak tanulmányozására fókuszált.

A Szaturnusz a Naprendszer második legnagyobb bolygója, feltűnő külső óriásbolygó. A Szaturnusz főleg a gyűrűrendszeréről ismert, amely az egyik leglátványosabb objektum a Naprendszerben. 62 holdja ismert. Egyetlen óriásholdja a Titán.

A Cassini-Huygens küldetés szondája egy nagyszabású együttműködés eredménye volt. Az űrszonda az olasz származású francia csillagászról, Giovanni Domenico Cassini-ről kapta a nevét. Az űreszköz másik fő alkotóelemét a Titánt felfedező holland csillagászról, Christiaan Huygens-ről elnevezett leszállóegység képezte.

A szondát és a leszállóegységet összesen 27 különböző tudományos kutatásra készítették fel. Emiatt rengeteg speciális műszerrel rendelkeztek. A Cassinin 12, a Huygens-en 6 eszközt helyeztek el, melyek többsége multifunkcionális volt.

A Cassini-Huygens 1997. október 15-én indult hosszú útjára az USA légierejének rakétaindításra szolgáló bázisáról, Cape Canaveralról. A Cassini négy gravitációs lendítés (flyby) segítségével jutott el a Szaturnusz közelébe. A szonda 2004 júniusában (vagyis 7 évvel a fellövés után!) ért a Szaturnusz közelébe, majd a következő hónapban pályára állt a bolygó körül.

A Huygens 2004. december 25-én különvált a szondától, melynek oldalán addig utazott. Három hét alatt jutott el a Titánig. A hold légkörében 2 óra 27 percig tartó ereszkedést követően 2005. január 14-én landolt a Szaturnusz legnagyobb holdjának felszínén.

Az eredeti küldetés 2008-ban, 11 évvel a szonda fellövése után lezárult. Azonban a benne rejlő további, felbecsülhetetlenül fontos információk megszerzésének lehetősége miatt azt először két évvel (Cassini Equinox Mission), majd 2010-ben újabb hét évvel (Cassini Solstice Mission) meghosszabbították.

Az összesen mintegy 3,26 milliárd dollárba kerülő program űrszondája közel 20 évet töltött az űrben. Ezalatt 7,9 milliárd kilométert tett meg, 453 048 képet készített és 635 GB-nyi tudományos adatot gyűjtött. A Cassini-Huygens szonda minden tekintetben rendkívül sikeres küldetésével új távlatokat nyitott az emberiség számára a Naprendszer és saját bolygónk megismerésében.

Kapcsolódó extrák

A Szaturnusz

A Naprendszer második legnagyobb bolygója, felismerhető jellegzetes gyűrűrendszeréről.

A Naprendszer, bolygópályák

A Nap körül 8 bolygó kering ellipszispályán.

A New Horizons-küldetés

A New Horizons űrszondát a Pluto és a Kuiper-öv tanulmányozására indították útnak 2006-ban.

Bolygók, méretek

A Nap körül a belső kőzetbolygók és a külső, nagyméretű gázbolygók keringenek.

Dawn-küldetés

A Vesta és a Ceres feltérképezésével a Naprendszer korai időszakáról, a kőzetbolygók formálódásáról kaphatunk információkat.

Földrajzi érdekességek – Csillagászat

Naprendszerünk számos érdekességgel szolgál a számunkra.

Voyager űrszondák

A Voyager szondák elhagyták a Naprendszert. Vizsgálatokat végeznek, emellett az emberiség üzenetét is magukkal viszik.

A Föld

Földünk oxigéntartalmú légkörrel és szilárd kéreggel rendelkező kőzetbolygó.

A Jupiter

A Jupiter Naprendszerünk legnagyobb bolygója: tömege két és félszer akkora, mint a többi bolygóé együttesen.

A Mars

A vörös bolygón víz és élet nyomai után kutatnak.

A Merkúr

A Naprendszerben a Naphoz legközelebbi, és egyben a legkisebb bolygó.

A Naprendszer élete

A Nap és a bolygók egy porfelhő kb. 4,5 milliárd éve megkezdődött összesűrűsödésével alakultak ki.

A Neptunusz

A Naprendszer legkülső bolygója, a legkisebb gázbolygó.

A Vénusz

A Naptól számított 2. bolygó. Az éjszakai égbolton a Hold után a legfényesebb égitest.

Az Uránusz

A Naptól számított hetedik bolygó, Jupiter típusú, azaz gázbolygó.

Kosárba helyezve!