Harckocsik (I. világháború)

A harckocsi olyan mozgékony, általában lánctalppal felszerelt harci jármű, mely erős páncélzattal, forgatható lövegtoronnyal és nagy tűzerejű fegyverzettel rendelkezik.
Az első igazi harckocsik az I. világháború idején jöttek létre. A nyugati fronton kialakuló állóháború jelentette a legfontosabb kényszert kifejlesztésükre.
A harckocsi szinonimájaként használt tank elnevezés is az első nagy világégés alatt született, a jármű angol fedőnevének, a víztartály jelentésű watertank szónak a rövidítéséből.

Az első, mai értelemben vett harckocsi a Mark I volt. A brit tank IV-es típusszámú változata már komolyabb páncélzattal rendelkezett elődjénél.
A 28 tonna tömegű, 8 méter hosszú és 4 méter széles szerkezet sebessége 6 km/h, hatótávolsága 56 km volt. Legénysége 8 főből állt.

A Renault gyár FT–17 kódszámú harci járműve volt az I. világháború egyik legsikeresebb francia tankja.
A 40 lóerős páncélos mozgás tekintetében hasonló paraméterekkel rendelkezett, mint brit kortársa: hatótávolsága 50 km, sebessége pedig 6 km/h volt.
Viszont e könnyű, 6,5 tonnás harckocsi legénysége csak 2 főből állt.

Az A7V volt az első sorozatban gyártott német harckocsi. A nyugati fronton szükség volt a brit és a francia tankok ellensúlyozására.
A 30 tonna tömegű, 20-50 mm-es páncélzattal rendelkező monstrum méltó ellenfele lett az antant harckocsijainak.
A két, 200 lóerő összteljesítményű benzinmotor által hajtott harckocsi 9 km/h-s sebessége és 30-80 km-es hatótávolsága meghaladta azok paramétereit. Legénysége 18 főből állt.