Otto Lilienthal sárkányrepülője

Lilienthal találmánya

A Lilienthal testvérek korán felismerték a repülés három alaptényezőjét (felhajtóerő, hajtóerő, kormányzás), és első eszközeiket is ezek figyelembe vételével készítették.
Először csapkodószárnyú modelleken dolgoztak (kis gőzgépet is konstruáltak hozzá), de a kudarcok után áttértek a lebegőszárny-kísérletekre. 1874-ig számos ilyen szerkezetet fejlesztettek ki.

Otto Lilienthal (1890-től már egyedül) textilszövetből és fűzfavesszőből megépítette egysíkú szerkezetét, melyet testsúlyának áthelyezésével kormányozott. Egyre többet repült, s egyre több tapasztalatra tett szert, melyek alapján tökéletesítette szerkezeteit.
Felszállásait mindig egy magaslatról, a széllel szemben történő nekifutással indította. Kezdetben 50-100, később már 250-350 métert is megtett a levegőben.

Összesen legalább 18 siklógépet készített, melyek közül 15 db egy- és 3 db kétfedelű volt. Legfejlettebb szerkezete az 1895-ben megalkotott egyfedelű No. 11 volt, melyből 8 példány is készült (ebből kettőt Angliába adott el).

Találmányainak legnagyobb hiányossága az volt, hogy a pilóta csak a lábával tudott testsúlyt áthelyezni. Ez behatárolta a szerkezet kanyarodási képességét, és védtelenné tette az oldalsó széllökésekkel szemben is.

A levegő meghódítása

A repülésben az első „szakszerű” kísérletek Leonardo da Vinci nevéhez fűződtek. Találmányait (pl. ejtőernyő, csapkodó szárnyas repülőszerkezet) az utókor később továbbfejlesztette.
A levegő első sikeres meghódítása hőlégballonnal történt. A francia Montgolfier testvérpár által tervezett ballon 1783-ban, Párizsban emelkedett a levegőbe – akkor még lekötve. Az első szabad repülést de Rozier (a pilóta) még ugyanabban az évben végrehajtotta.

Természetesen a repülésnek más, nem kevésbé fontos ágai is voltak már a kezdetektől. Ezek közé tartozott a siklórepülés is.
Mivel az emberi erő által mozgatott szerkezetek kudarcot vallottak, a kísérletezők áttértek a csupán a szél felhajtóereje által hajtott siklórepülők tervezésére. Az első, tényleges repülést produkáló szerkezet Sir George Cayley találmánya volt (1853).

Otto Lilienthal 1891-ben próbálta ki saját tervezésű és kivitelezésű siklórepülőjét. Az a szerkezet vált a későbbi modern sárkányrepülők előfutárává. Maga Lilienthal erről így nyilatkozott: „Kitalálni egy repülőgépet, az semmi. Megépíteni egyet, az valami. De repülni vele, az minden.”

A repülés úttörője

Otto Lilienthal (1848–1896) német mérnök már gyermekkorában (testvérével, Gustavval közösen) eldöntötte, hogy fényt derít a repülés titkára. Számos megfigyelést végeztek a madarak röptével kapcsolatban. Első szerkezeteiket is együtt készítették.

A kezdeti kudarcok hatására azonban testvére felhagyott a tevékenységgel, így a közben már egy gépgyárat irányító Otto egyedül hódolt szenvedélyének.
Először tervrajzain, később a gyakorlatban is egyre-másra születtek a folyamatosan tökéletesített szerkezetek.
1891-től már kisebb ugrásokat is végrehajtott egy Berlin közelében levő mezőn (Nagy-Lichterfelde), egy mesterséges dombon. Pár évvel később a rhinowi hegyekben siklott, egyre nagyobb távolságokat megtéve. Összesen mintegy 2000 repülést hajtott végre.

1896. augusztus 9-én legújabb, kétfedelű kísérleti siklógépe repülés közben egy oldalsó széllökés miatt felborult és kb. 15 méter magasból lezuhant. Lilienthalnak eltört a gerince, és másnap meghalt. A legendás aviatikus (repülési szakértő) állítólagos utolsó szavai hűen tükrözik szenvedélyes elhivatottságát: „Áldozatok nélkül pedig nem megy...”

Otto Lilienthal