A kosarad üres

Vásárlás

Darab: 0

Összesen: 0,00

0

A kis bicebóca

A kis bicebóca

Hogyan segítenek iskolás társai egy szegény sorsú sérült fiún.

04:01

Olvasás, írás

Címkék

Móra Ferenc, animation, work of art, olvasás, mese, rajzfilm

Kapcsolódó extrák

Narráció

A kis bicebóca
Úgy emlékszem arra a napra, mikor a kis bicebóca először kocogott be az iskolába,
mintha tegnap lett volna.
Velem egyidős fiúcska lehetett,
lenhajú, búzavirág szemű.
Mind a két hóna alatt mankó volt.
Nem is annyira ment, inkább odaugrált a tanító úr elé, mint a veréb.
– Mit akarsz, fiacskám?
– kérdezte tőle a tanár barátságosan.
– Iskolába szeretnék járni
– mondta bátran.
– Kicsit megkéstél, gyermekem.
– Most kerültem a városba.
Nekitámaszkodott a falnak, és írásokat szedett elő a zsebéből.
Sok zsebe volt
– csak most vettem észre, milyen rongyos a ruhája.
– A bizonyítványaim.
– Itt vannak.
A tanító úr belenézett az írásokba, aztán megcirógatta a gyerek fejét.
– Hát az édesapád miért nem jött el veled?
A bicebóca féloldalt szegte a fejét.
– Nincsen nekem se apám, se anyám.
Elhaltak.
A nagyapám vett magához,
ő idevalósi.
– Hol csinálok én most már neked helyet, mikor úgyis alig férünk?
Tudod mit, fiam?
– szánta meg a tanító úr.
– Telepedj be a kuckóba!
Úgyis ott van ilyenkor a jó világ.
Nagy boglyakemencéje volt az iskolának,
annak akkora kuckója, hogy bálazni lehetett volna benne.
Az új deák odanézett, és örült.
– Ez nagyon jó lesz
– mosolyodott el, és indult a helye felé nagy mankókopogással.
Ott aztán meglapult, és meg se mukkant az óra végéig.
Akkor odakopogott a tanító úr elé, és engedelmet kért tőle, hogy őneki ne kelljen hazamenni délre.
Messzire laknak, túl a városon,
oda-vissza meg sem lehetne tenni az utat
délutánig még rendes lábú
embernek sem.
– Én pedig csak olyan bicebóca vagyok
– tette hozzá egy kicsit bánatos mosolygással.
– Maradni maradhatsz, fiam
– mondta aggódva a tanító úr –,
de hát enni is kéne ám valamit.
– Van mit ennem
– sietett a bicebóca a megnyugtatással.
Belenyúlt a ruhája egyik feslésébe, és kökényt markolt ki belőle.
– Jó ez
– mosolyodott el a bicebóca –,
csak sok legyen belőle.
No, én nem szeretnék kökényt ebédelni – gondoltam magamban délben, mikor ebédeltem.
Kivettem a tálból egy lekváros buktát, és becsúsztattam a zsebembe.
Aztán azt mondtam: nekem most sietnem kell vissza az iskolába.
Siettem is, hogy el ne hűljön a bukta, mire odaérek.
Csöndesen nyitottam be az ajtót.
– Ezt neked hoztam. Bukta.
– Szeretem
– mosolyodott el, és mindjárt bele is harapott.
Ezalatt Gyuszi is
besompolygott az ajtón, és odaállt elébünk.
– Hoztam neked valamit.
Dobostorta.
Egy másik fiú fügét hozott,
a harmadik almát, a negyedik mákos kalácsot.
Csakhamar úgy be volt terítve mindenféle finomsággal az egész padka,
akár egy cukrászbolt kirakata.
A kis bicebóca pedig zavartan kapkodott hol az egyikhez, hol a másikhoz:
– Ez mind az enyém?
Ez is?
Mit csináljak én ezzel a sok mindenfélével?
Azt hiszem, soha olyan jók nem voltunk az iskolában, mint azon a délutánon.
Négy óra után egész falkában kísértük végig a kis bicebócát
az utcákon.

Kapcsolódó extrák

A becsei molnárok

Volt egyszer egy török és egy magyar molnár, akik folyton egymással versengtek. Azonban hamarosan a legjobb barátokká váltak.

Az Isten kardja

Attila, a hunok királya egy csodálatos álmot lát, egy varázserejű kardról. Rövidesen az álom valósággá válik.

Hunyadi kardja

A törökverő Hunyadi János kardjának legendája.

Kosárba helyezve!