A kosarad üres

Vásárlás

Darab: 0

Összesen: 0,00

0

Történelem 7.

A háború jellege
Az első világháborúban milliós hadseregek harcoltak egymással. A gépfegyverek és a nagy tűzerejű ágyúk megjelenése elsősorban a védekezés számára kedvezett. A katonák lövészárkokba ásták be magukat, amelyek kiváló fedezéket nyújtottak az ellenség lövedékeivel szemben. Így aztán a háború folyamán valóságos lövészárokrendszerek jöttek létre. Ilyen körülmények között a támadás hatalmas veszteségekkel járt, és általában eredménytelenül végződött. Állóháború alakult ki.
Lövészárokrendszer. A jól kiépített, több kilométer mélységben tagolt állások és a védők nagy tűzereje szinte lehetetlenné tette, hogy a támadók áttörjék a védvonalat
Lövészárokrendszer. A jól kiépített, több kilométer mélységben tagolt állások és a védők nagy tűzereje szinte lehetetlenné tette, hogy a támadók áttörjék a védvonalat

Újszerűek voltak a háború technikai körülményei is. A vasút és a gépkocsi soha nem látott sebességgel szállította katonák ezreit egyik helyről a másikra. Egy ízben Párizsból még taxikkal is vittek katonákat a frontra.
Az egyre tökéletesedő hagyományos harci eszközök mellett új fegyverek is megjelentek. Az első világháborúban alkalmaztak először harci gázt, és itt jelentek meg az első harckocsik (tankok) is. Hadi célokra immár tömegesen használták a tengeralattjárót és a repülőgépet. Ezzel kezdetét vette a gépi háborúk kora.
A verduni „vérszivattyú”
Verdun (verdön) városa körül a franciák modern erődrendszert építettek ki. A német hadvezetés itt indított támadást 1916 februárjában.
Ezzel az első világháború egyik legvéresebb ütközete kezdődött el. A támadók és a védők újabb és újabb hadosztályokat vetettek be. Miközben a frontvonal alig mozdult, mindkét hadsereg jelentős mértékben felőrlődött. Az év végéig tartó küzdelemben a halottak és a sebesültek száma elérte az egymillió főt.
A frontra tartó katonák (balra). Figyeld meg az út szélén álló fákat! Mi történhetett velük? Lőszergyárban dolgozó nő (jobbra)

Leckéhez tartozó extrák

Német katona (I. világháború)

Az első nagy világégés német katonái igen jól képzettek voltak és korszerű fegyverekkel rendelkeztek.

Lövészárokrendszer (I. világháború)

Az állóháború is az első világégés új jelenségei közé tartozott.

Német katona (I. világháború)

Lövészárokrendszer (I. világháború)

Kosárba helyezve!