A kosarad üres

Vásárlás

Darab: 0

Összesen: 0,00

0

Történelem 7.

Egy korabeli magyar újság beszámolója az 1867-es világkiállításról

Egy korabeli magyar újság beszámolója az 1867-es világkiállításról

A párizsi világkiállítás (Olvasmány)
Az első igazán nagyszabású világkiállításra 1867-ben Párizsban került sor. A megnyitás napján a Föld minden tájáról odasereglett emberek persze nemcsak a kiállítást csodálták meg, hanem a megújult francia fővárost is.
A kiállítás felülmúlt minden várakozást. Lényegében egy külön kis városka épült a hatalmas Mars-mezőn erre az alkalomra, amely arra volt hivatott, hogy bemutassa az akkori világ arculatát. Látható volt itt afrikai falu, szibériai faház, arab bazár, hindu templom, egyiptomi királysír (természetesen többezer esztendős múmiával). A mexikói csapszék, a japán teaház, a török minaret, a tiroli vadászlak, a bécsi kávéház, a müncheni sörház, a svájci tejcsarnok, az amerikai cirkusz a leglátogatottabb helyek közé tartozott. A gyerekek körében az alpesi legelők svájci tejcsokoládéja aratott osztatlan sikert.
Itt mutatták be többek között a híres német Krupp cég ötventonnás ágyúját és a legújabb típusú angol gőzmozdonyt, amely már közel 100 km/h sebességgel tudott száguldani. Legtöbben azonban a mikroszkópnál tolongtak, hiszen itt lehetett megtekinteni Pasteur (pásztör) bacilustenyészetét. A fegyverek, a sebesség, a technika vívmányai és a tudomány került az ember érdeklődésének középpontjába. Az asztalosok hagyományos bútorremekei és a Perzsiában szőtt szőnyegek szomszédságában a látogatók már a következő évtizedek nélkülözhetetlen új ipari alapanyagát, az alumíniumot is láthatták.
Napokig ténfereghettek az emberek a pavilonokban, és mindig felfedezhettek valami újat.
A világkiállítás és a politikusok
Az orosz cár Morse találmányának köszönhetően Kölnből sürgönyözött, hogy látogatását a híres szórakozóhelyen, a Varietében kezdené. Imádta ugyanis az akkoriban divatos táncot, a kánkánt. Három órával megérkezése után már el is foglalta a helyét fiával a díszpáholyban. Pár nap múlva Vilmos porosz királyt láthattuk viszont ugyanebben a páholyban, kíséretében Bismarck kancellárral.
Ha a nézőtérre is vetettünk egy pillantást, rögtön szembetűnt, hogy a pár éve még annyira kedvelt, terebélyes, harang alakú krinolin helyett már a sima szoknya lett a divat. Nemcsak a nők, hanem a férfiak körében is kedveltek voltak a barna szín különböző árnyalatai. A nők piros korállfüzéreket viseltek, a férfiak pedig pofaszakállt és négyszögletes monoklit* hordtak.
Az 1867-es világkiállítás színhelye madártávlatból
Az 1867-es világkiállítás színhelye madártávlatból

Az uralkodók igazán meg lehettek elégedve a fogadtatással, bár akadt néhány kellemetlenség is. A cárra például rálőtt egy lengyel emigráns. Amikor pedig a porosz király tiszteletére a francia császár hatvanezer fős katonai díszszemlét tartott, a porosz vezérkari főnök megállapította, hogy a francia hadsereg felszerelése elavult. Bismarck pedig egy III. Napóleonnal folytatott megbeszélése után azzal a meggyőződéssel távozott, hogy „a franciák császára félreismert tehetségtelenség.”
A kiállítás mérlege
Nem kevesebb, mint ötvenhét uralkodó látogatott el Párizsba. A magas vendégek végül hazautaztak. A kiállítás persze még sokáig nyitva volt, a város ünnepelt és pezsgett. Összesen tízmillió ember tekintette meg a világkiállítást, ami a 19. század derekán valóságos emberáradatnak számított.
Aztán eljött a zárás és a jutalmak, díszoklevelek napja. III. Napóleon és felesége személyesen tüntette ki a legnépszerűbb kiállítókat. Ki gondolta ekkor, hogy három év elteltével a francia császár Bismarck hadifoglya lesz...
A díjkiosztó ünnepségek
III. Napóleonnak és családjának sosem volt szerencséje a díjkiosztó ünnepélyekkel. Amikor a világkiállítás zárásaként épp a díjakat osztogatta, egy rossz hírt tartalmazó sürgönyt nyomtak a kezébe. A császár ennek hatására mindent összekevert.
Néhány héttel később a fia sem járt több szerencsével. Egy iskolai tanévzárón kellett könyvjutalmakat átadnia a hozzá hasonló korú diákoknak. Az egyik megjutalmazott azonban nem volt hajlandó átvenni a díjat egy Bonaparte kezéből, hiszen apja a császár egyik ádáz ellenfele volt.
Később könnyekkel küszködve mesélte az esetet az apjának, aki így válaszolt: „Ideje megtudnod fiam, hogy nemcsak éljenezni, de pfujolni is szoktak a politikában, hiszen legalább annyian utálnak bennünket, mint ahányan szeretnek.”
Leckéhez tartozó extrák

A párizsi világkiállítás

Kosárba helyezve!