A kosarad üres

Vásárlás

Darab: 0

Összesen: 0,00

0

Lúdas Matyi

Tartalomjegyzék
Első levonás
Hajdann egy falubann, a Nyírenn-é vagy az Erdő-
Háton, vagy hol esett, jó szerrel nem jut eszembe.
Már csak elég az, hogy: vólt hajdann egy öreg asszony.
Özvegy vólt, s egy rossz fia vólt. Ez munka fejében
Nyáronn a legyet a szárán csapkodta napestig,
Télenn a tüzelő mellett a piszkafa végén
Ácsorgott el egész napokat; jó anyja eléggé
Zsémbelt rá; de akár a száraz falra marokkal
Borsót hintett vólna, szitok, mocsok, és a hurítás
Annyit tett Matyinak, (Matyi vólt neve a sihedernek)
Illy tunya életet élt ő jó ideig; hanem egyszer
Hóltra elúnta magát, hosszúknak kezdte találni
A napokat, s nem elég tágasnak az anyja telekjét:
Addig nyújtódzott hát, hogy valahára szokatlan
Bajra vetette fejét, s kigyaloglott a faluvégen
Lévő dombig, ahol szoktak vólt mindenik innep
Délyesténn az időtöltők karikába hasalni. –
Mint sziszeg a fót lúd idegenre: Matyinkat is akként
Gúnyolták ki az ő vele nőtt egyforma korású
Virgoncok; de csak ott volt már ő s nem sok időre
Öszvegyalúlódott velek. – Innen láta először
A mi fiúnk, nézvén szanaszéjjel, az ég karimáján
Dalmahodó hegyeket; más részről mint ugyanannyi
Nyársakat a távol helységek tornyait; itten
Vette ki a szóból, hogy szomszéd vármegye is van;
És a többek közt, hogy a híres döbrögi vásár
Egy hét múlva esik. – Felpercene benne az ország
Látására való kívánság; már az eszében
Kezd sok gondolatok forrása mozogni, pezsegni;
Nincsen nyugta; fejét töri, míg végtére előtte
Rés nyílik, mellyen szándéka folyásnak eredhet.
Anyjának húsz szép annyányi libái valának
Egy szép gúnárral, s egy pár öregecske tojóval,
Jókor költek azok, maga bajmolt véllek az özvegy,
Hogyha szerencsésenn, úgymond, fel tudja nevelni,
Majd egy kis télére valót árúlna belőllök.
E lúdakra fené fogait Matyi, kéri az anyját,
Bízná rá azokat, hogy hadd próbálna szerencsét;
A vásárra bemenne velek; jó móddal eladná;
S így kapadozva talám kupec is kerekedne belőlle,
Melly úton sok rác úr lett abban az időben. –
Korhely! léhűtő majd a vásárra, pokolba!
Mit keresél az egész nyáron? jobb, hogyha dologhoz
Látsz itthonn: – az anyó így s így mocskolta le Mátyást.
Ő pedig a vásárra menést feltette magába,
Már pedig ő, amit feltett furfangos eszébe,
Azt onnan sem tűz, sem víz nem ütötte ki többé;
És addig kunyorált, hogy csak rávette az anyját:
Ám, no hiszen legyen úgy, úgymond, áldjon meg az Isten,
Csak lendíts valamit, mert héj nagy bűn a henyélés.
Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli fütyköst,
S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát,
Melly öreg apjának sohasem szállott le nyakából.
Ebbe az anyja rakott túrót, hájat, kenyeret, sót
S fokhagymát; azalatt ő a vén lúdakat arrább
Hessegeté; az eladni való húszat kiszakasztá,
És egy körmön font ostorral az útra riasztván,
Anyjának minden jót kíván, s ballag utánnok.
Döbrögben vala hát ekkor vásár, a hatalmas
Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról
Azt tartotta, hogy ott neki a Felség se parancsol;
Amit akart, a’ vólt a törvény, s tetszése igazság. –
A portékáknak maga szokta kiszabni az árát,
És amelly darabért többet mert kérni az áros,
Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen.
Hogyha pedig nétán más olcsón vett meg akármit
És neki megtetszett, csak azért kivetette belőlle,
Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert ösi jussa.
Amint Döbrögi úr ekkor sétála alá s fel
A mi Matyink és a szép húsz liba tűne szemébe,
Annyival inkább, mert minden süvegelte személlyét,
Csak Matyinak vólt fenn egyedűl a főrevalója.
Kérdi az úr: Ki ezen lúdak gazdája? – Magam la!
Így szólott nagy nyers-nyakason Matyi. – Ennye gazember!
Nem tudod, itt ki az úr? majd emberségre tanítlak!
Hol vagyon a süveged? mi ezen lúdaknak az árra? –
Bényomván süvegét, s megrázintván kacagánnyát:
Három márjás, úgymond, párja az illyen-amollyan! –
Kérdi az úr: Id’adod fele árrán? – Ő biz az apja
Lelkének sem alább párját egy kurta forintnál.
Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három
Fogdmeg toppan elő; Matyit a kastélyba cibálják;
Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében
Ötvent vágnak rá, mellyet süvegelve faránál
Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bőrös
Karszékből szemlélt. – Matyi így szólt hogy felereszték:
Én, uram, a fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád,
S életben megtart, majd megszolgálom; azért csak
Róvja fel a kapufélfájára, hogy el ne felejtse:
Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!
Ezt csak alig végzé, néhány zöld ingesek agyba-
Főbe verék, s kiveték jól meghurcolva hajánál
Fogva, hogy a földet még a lábujja sem érte.
Míg húzták-vonták, még egyszer visszakiáltott:
Osztán háromszor veri meg Lúdas Matyi kendet!
Hogy már ott kinn vólt, így szóllott a sokasághoz:
Majd meglássátok, háromszor megverem azt la!
Ezt minden neveté; de kivált a Döbrögi háznál
Őrültes szavain Matyinak hahotára fakadtak.
Leckéhez tartozó extrák

Ludas Matyi

Volt egyszer egy kamasz fiú, Lúdas Matyi, aki a gazdag földesurat, Döbrögit háromszor is móresre tanította.

Ludas Matyi

Kosárba helyezve!