Megismerheted az ókori olimpiai játékok keletkezésének történetét és az újkori újjászületését.
Egy világváros elengedhetetlen feltétele, hogy metróvonalak sűrűn behálózzák. Így van ez Budapesttel is. A városon belül metróval közlekedhetünk a leggyorsabban.
A szavannák növény- és állatvilága az éghajlathoz alkalmazkodik.
A cink oxidálódik, elektront ad át az ónionoknak, melyek elemi ón formájában kikristályosodnak.
Alumínium és jód keverékének erősen exoterm reakcióját indítjuk be pár csepp víz hozzáadásával.
Ammónium-nitrát, cink és ammónium-klorid keverékének exoterm reakcióját indítjuk be víz hozzáadásával.
Etint fejlesztünk kalcium-karbidból és vízből, majd megfigyeljük, hogyan oldódik vízben és acetonban.
A víziló Közép-Afrika jellegzetes emlőse, mely főként a mocsaras területeket kedveli, ahol kedvére dagonyázhat.
A levegő ura, éles karmaival ragadja meg áldozatai. Számos ország címerében megtalálható.
Március 15-én mellünkre kokárdát tűzünk, ezzel emlékezve az 1848-as forradalomra. Nektek van-e már kokárdátok?
Március 15-ére készítsetek nemzetiszínű lobogót, majd tűzzétek ki egy 1848-as szabadságharccal kapcsolatos szobor elé!
Hogyan képes egyetlen gyufaszál egyensúlyban tartani egy kanalat és egy villát a pohár szélén?
Milyen esetekben nem folyik ki a víz a lefelé fordított befőttesüvegből? Ebben a kísérletben ezt mutatjuk be.
This experiment proves that air pressure acts not only downwards but upwards as well.
Egyszerűen felépített modellünkkel az emberi tüdő működését mutatjuk be.
Különböző méretű gumilabdákkal szemléltetjük az energiamegmaradás elvét.
Kísérletünkben bebizonyítjuk, hogy víz segítségével is összepréselhetünk egy műanyag palackot.
Próbáljunk meg egy papírlapot kihúzni egy üres üvegpalack alól! Vajon sikerülhet-e a mutatvány?
Egy félig telt fecskendőben hideg vizet forralunk. Hogyan lehetséges ez?
Hogyan tudunk egy vizes alátétre egy jéggel teli fémbögrét másodpercek alatt lefagyasztani?
Egy matematikus zseni életpályája, a tudomány előrehaladásáért tett erőfeszítései és kitüntetései.
Különböző képarányú kijelzőkön milyen változtatással jeleníthetjük meg ugyanazt a képet?